A legújabb TikTok-kihívás felnőtteket öl

A TikTok eddig is számos alkalommal késztette hajmeresztő mutatványokra a fiatalokat. Most már felnőttek is hajlandók bátorságukat kihívásokkal bizonyítani, ez azonban akár az életükbe is kerülhet.

Újabb trend hódít a TikTokon. A kihívás lényege, hogy a legbátrabbak mozgó motorcsónakból ugranak a vízbe – írja a New York Post. Bár a #boatjumping kihívás már 2020-ban megszületett, csak idén vált igazán népszerűvé, és eddig négy halálos áldozatot követelt. Az első eset idén februárban történt, amikor egy férfi az alabamai Coosa folyóba ugrott egy motorcsónakról, amiben feleségével és gyerekeivel utazott. A férfi halálát azóta további három másik követte.

Az egyik mentőegység tagja, Jim Dennis százados arra kérte a hajósokat, hogy ne legyenek partnerek az ilyen kihívásokban, és szeretteiket is kérjék meg: ne vegyenek benne részt. Ha ugyanis egy csónakból kiugró ember nem védi a nyakát és a fejét, könnyen lebénulhat, vagy akár meg is halhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.