Az elmúlt évtizedekben óriási struktúraváltás ment végbe az egészségügyben. Ez ugyan nem feltétlenül fejlesztette az ellátórendszert, abban azonban segített, hogy az évről évre csökkentett finanszírozásból könnyebben kijöjjenek a kórházak. Most viszont már „nincs hová hátrálni, a betegek érdeksérelme nélkül már nem lehet intézményt vagy kisebb ellátóhelyet bezárni” – mondta a Népszavának Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász.
„Már csak a zsigereinket tudnánk felélni”
A nagyobb városokban – Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon – és többnyire Budapesten is lezajlott már a fekvőbeteg-szakellátás koncentrálása. Hiszen míg a 2000-es évek elején akár négy-öt kisebb-nagyobb kórház is működött ezeken a településeken, jelenleg csupán egy-egy nagy, összevont – esetleg több telephellyel rendelkező – intézmény látja el a betegeket. A szerkezetátalakítást Dózsa Csaba egy fogyókúrához hasonlította, és azt mondta, „a könnyű hájtól már lényegében megszabadultunk, mostanra már csak a zsigereinket tudnánk felélni. Szinte minden további szolgáltatóhely-csökkenés már direktben rontaná le a betegek hozzáférését.”
Bács-Kiskun megyét hozta fel példának. Mint mondta, ez a megye földrajzilag három nagy részre tagolódik: Kecskemét, Baja és Kiskunhalas vonzáskörzetére. Ha itt mindenki csak a kecskeméti centrumkórházban kaphatna fekvőbeteg-szakellátást, akkor az sokaknak akár 80-150 kilométeres utazást jelentene az otthonától, amelyet egyesek nem tudnának megoldani. Ez különösen a rendszeres, kúraszerű (onkológiai, mozgásszervi) ellátásra szorulóknak, illetve a műtét utáni kontrollokra visszajáróknak okozna gondot.
De hasonló helyzetben van a többi két-három pólusú megyék is. Zala, Heves, Nógrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron megyében szintén nagy problémákat eredményezne, ha csak egy aktív kórházi ellátóhely maradna. A szakértő szerint aktuálisan leginkább az egészségügyi alapellátás területén lehetne struktúraváltásról, például praxisközösségek és többletszolgáltatások elindításáról beszélni.
