A 17. emeletről zuhant le egy kismama, a baba életéért most is küzdenek

A kislányt egy közeli kórházban hozták világra, jelenleg is intenzív osztályon van.

Az angliai Leedsben található Shakespeare toronyház 17. emeletéről, 27 méteres magasságból zuhant a mélybe egy ötgyermekes édesanya. Emma Atkinson, aki éppen várandós volt, azonnal szörnyet halt, ám a hasában lévő kislányt sikerült megmenteni. Posie baba, aki így öt héttel korábban jött a világra, jelenleg is intenzív osztályon küzd az életéért – írta meg a Mirror.

Leeds, Anglia
Leeds. Fotó: Getty Images

Facebook posztja alapján boldog volt

Az ötgyermekes anyuka állítólag már hetekkel tragikus halála előtt elnevezte születendő kislányát. Négy héttel ezelőtti utolsó Facebook bejegyzésében megosztott egy képet is, amelyen a tükör előtt áll babapocakjával. Alá pedig ezt írta: „kislány lett, nem is lehetnék boldogabb”. Az Emma Acko becenévre hallgató anyukát szerettei „gyönyörű léleknek” nevezték.

A hívás, amire nem számítottam ma reggel, teljesen sokkolt minket. Emma, neked volt a legnagyobb szíved. Nyugodj békében, gyönyörű unokatestvérem!

– írta posztjában Sarah Whapham.

A West Yorkshire-i rendőrség közleménye szerint a rendőröket kedden 10 óra 30 perc körül riasztotta a mentőszolgálat a helyszínre. A haláleset során „gyanús körülmények nem merültek fel”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!