6 országban van az EU összes tartalék védőfelszerelése

Hat ország, köztük Magyarország raktározza az egészségügyi vészhelyzetek esetén felhasználható közös európai életmentő, védő- és egyéb létfontosságú felszerelések készleteit.

Koronavírus: most nehezebb védekezni, mint tavasszal. Hogy miért? Kiderül cikkünkből.

Magyarország, Dánia, Görögország és Svédország is csatlakozott azon uniós tagországok csoportjához, amelyek elraktározzák a természeti katasztrófák kezelésére szolgáló, valamint az életmentő orvostechnikai felszerelések tartalékait - közölte az Európai Bizottság kedden. Ezt követően hat uniós tagállam - a felsoroltak mellett Németország és Románia - tárolja majd az egészségügyi vészhelyzetek esetén felhasználható közös európai életmentő, védő- és egyéb létfontosságú felszerelések készleteit.

A készletek egyebek mellett maszkokat, védőköpenyeket, kesztyűket, valamint lélegeztetőgépeket is tartalmaznak. Az illetékes uniós koordinációs központ a segítséget kérő országok igényei alapján irányítja a felszerelések elosztását annak biztosítására, hogy az eszközök mihamarabb oda kerülhessenek, ahol azokra a legnagyobb szükség van - közölte az uniós bizottság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!