60 gyermek szenved balesetet naponta

Egy biztosító tavalyi kutatásából kiderült, hogy az általános iskolás gyermekek 14%-a, a középiskolások 28%-a szenvedett már balesetet a tanintézményekben. A legtöbbször csonttörés miatt kezelik őket.

Kik azok a rosszcsontok és miért éri őket a szokásosnál több baleset? Annyi biztos, hogy minden iskolai osztályban van belőlük egy. Így vigyázzunk rájuk! Néhány nap múlva kezdődik az új tanév , szülők és gyerekek egyaránt lázasan készülnek, hogy minden felszerelés meglegyen és gördülékenyen menjen a napi bejárás és hazamenetel. Keveseket foglalkoztat ilyenkor a biztonság kérdése, sőt sok szülő éppenséggel úgy gondolja, hogy a nevelési, oktatási intézményekben nem érheti baj a gyermekét, hiszen folyamatosan a pedagógusok szeme előtt van. A Generali adatai szerint azonban ilyenkor sem csökken a balesetek száma. A biztosító tavalyi kutatásából kiderült, hogy az általános iskolás gyermekek 14%-a, a középiskolások 28%-a szenvedett már balesetet a tanintézményekben. Ezek legtöbbször tornaórán vagy a szünetben, játék közben következtek be. Továbbá a gyerekek 6%-a sérült meg az oda vezető úton vagy hazafelé. Ha pedig az iskolás előbb ér haza, mint szülei, otthon további veszélyek leselkedhetnek rá.

"Bár az állami biztosítás révén mindenki ingyenesen, alanyi jogon részesülhet gyors segítségben baj esetén, éppen e tulajdonságai miatt azonban csak a leggyakoribb és a legsúlyosabb esetekben nyújt alapszolgáltatást. Számos olyan baleset van azonban, ami komoly költségekkel járhat , például mert nem teszi lehetővé, hogy a gyerek óvodába, iskolába járhasson, és ezzel akadályozza a szülő munkavégzését is. Előfordulhat, hogy a gyermeknek hosszabb időt kell kórházban töltenie, esetleg rendszeresen orvoshoz, gyógytornára kell vinni" - nyilatkozta Schaub Erika, a Generali személybiztosítási üzletágának igazgatója.

Az állami, általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás 1,6 millió gyermeknek nyújt alapszintű biztosítási védelmet. Azaz csonttörés, baleseti halál, valamint balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén kártérítés illet meg minden 3-18 év közötti gyermeket, függetlenül attól, hogy hol - tehát az oktatási intézményben, otthon, vagy akár külföldön -, mikor és hogyan történt a sérülés. Az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításokat idén a Generali kezeli, július 31-ig 6772 esetet jelentettek be a biztosítóhoz, melyre összesen 21 millió forint kártérítést fizetett. A káresemények 98%-a csonttörés volt.

A biztosító egy speciális, iskolásoknak szánt biztosítása szélesebb körű védelmet nyújt az állami tanulóbiztosításnál, így például baleseti műtéti térítést, baleseti- és normál kórházi napi térítést is magában foglal, a gyermekét kísérő kórházi költségeit is téríti, de kiterjed a kiemelt gyermekbetegségekre, az égésre, vagy a kullancscsípésre is. Szélesebb korosztály számára köthető, 0-25 éves korig, így a felsőoktatásban tanulók számára is védelmet nyújt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!