1370 embert élesztettek újra

Tavaly összesen 1370 embert élesztettek újra az Országos Mentőszolgálat dolgozói - jelentette be Győrfi Pál szóvivő a mentőszolgálat hagyományos szilveszteri budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint Győrfi Pál elmondta: azt tervezik, hogy létrehoznak egy egységes defibrillátor-adatbázist , amely hozzájárulhat még több sikeres újraélesztéshez.

A szóvivő kifejtette: bár a következő évben "szeretnének kevesebbet dolgozni", természetesen jövőre is teljes készültségben dolgoznak az Országos Mentőszolgálat dolgozói. Ugyanakkor remélik, hogy jövőre egészségesebb életmódot folytatnak, óvatosabbak és szerencsésebbek lesznek az emberek.

Golopencza Pál, a közép-magyarországi régió mentésirányítás-vezetője közölte: szilveszterkor a mentők megerősített szolgálatot adtak - például Budapest belvárosában -, és a mentésirányításban is többen dolgoztak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.