Csak rövidebb nyaralást vállaltak a magyarok júliusban

Egy kicsit több magyar ment nyaralni, de kevesebb napra. A Balatonnál is kevesebben szálltak meg, mint egy évvel korábban.

Nem teljesített rosszul a hazai turizmus júliusban, ugyanakkor csökkent a vendégéjszakák száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint. A vendégek száma összességében 1,9%-kal nőtt, a vendégéjszakáké 1,4%-kal csökkent a turisztikai szálláshelyeken. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a vendégek száma 3,9%-kal bővült, a vendégéjszakáké 0,7%-kal mérséklődött 2024 júliusához képest. A vendégek 65%-a érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, ahol a számuk 1,7%-kal emelkedett az előző évihez képest. A magán- és egyéb szálláshelyeken 2,5%-kal több vendéget regisztráltak, mint egy évvel korábban.

BAlaton, strand
A Balatonnál 5,3 százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma. Fotó: Getty Images

A belföldi vendégek száma az előző év azonos hónapjához képest a Budapest környéke turisztikai térségben nőtt a legnagyobb mértékben (7,8%-kal), a leginkább pedig a Győr–Pannonhalma és a Sopron–Fertő térségben csökkent (egyaránt 9,7%-kal). Budapesten 12%-kal nagyobb, a Balatonnál 5,3%-kal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!