Így hizlal a szmog

A közlekedésből származó, apró részecskékből álló levegőszennyezés növelheti a leptin nevű hormon szintjét az időseknél, így összefüggésben állhat az elhízás, a cukorbetegség és a szívproblémák emelkedett kockázatával.

Noha az összefüggést elemző tanulmány nem bizonyít ok-okozati összefüggést a feketeszénnek való kitettség és a leptinszint között, a szerzők szerint mégis ez magyarázza a közlekedésből származó levegőszennyezés és a szívbetegség veszélyének kapcsolatát.

„További megerősítés után bátran állíthatjuk, hogy a légszennyezés bizonyos formája negatív szív- és érrendszeri, illetve anyagcsere-következményekkel járhat” – magyarázták a kutatók, akik összefoglaló néven „kardiometabolikus” jelzővel illették a hatásokat. Ez egészen pontosan a szívbetegség, a stroke és a diabétesz fokozott veszélyét jelenti.

A vizsgálat során 765 Bostonban élő idősebb ember vérének leptinszintjét vették górcső alá. A szakértők megvizsgálták továbbá a résztvevők feketeszén-kitettségét, és összefüggést állapítottak meg a két érték között.

A kutatás, amelyet Gregory Wellenius, a Brown Egyetem munkatársa vezetett, erőteljes összefüggést mutatott ki a leptinszint és a feketeszén-kitettség között.

Elhízhatunk a szmogtól?

Azok, akiknél utóbbi a legnagyobb mértékű volt, utóbbiból is a legmagasabb értéket mérték, valamint köreikből került ki a legtöbb cukorbeteg .

A többi tényező figyelembevétele után a kutatók megállapították, hogy a feketeszénnek leginkább kitettek leptinszintje 27 százalékkal magasabb volt – olvasható a Journal of Occupational and Environmental Medicine című szaklapban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!