Hatalmas büntetést kockáztat, aki ebben a városban fürdőruhában sétál

Egy dél-olasz kisvárosban ezentúl nem szabad strandöltözékben sétálni, de a hivatalba lépést még ennél is szigorúbb szabályokhoz kötik.

Gallipoli polgármestere betiltotta, hogy a dél-olaszországi város turistái fürdőruhában vagy meztelen felsőtesttel sétáljanak az utcákon, a hivatalokba lépést pedig ennél is szigorúbb szabályhoz kötik: oda még rövidnadrágban és atlétatrikóban sem léphetnek be. Stefano Minerva településvezető rendelkezése a csaknem tizenkilencezer lakosú város történelmi központjára vonatkozik.

fürdőruhában sétál az utcán a nő
Ezentúl ezért büntetés járhat Gallipoliban. Fotó: Getty Images

50 forintod is bánhatja

A tiltás nyáron, egészen szeptember 30-ig érvényes, és megszegőire 25-től 125 euróig (mintegy 10 ezertől 50 ezer forintig) terjedő bírságot szabhatnak ki a rendőrök. A városvezető a lakosok együttműködését kérte, akik közösségi felületeken jelezhetik a nem illően viselkedő turistákat. Ennek eredményeképp egész Olaszországot bejárta a Gallipoli központjában készített felvétel, amelyen egy középkorú nő bikiniben vásárol. A helyi napilapok szerint a kereskedők és a lakosok is tiltakoztak a településvezetőnél.

Az olasz csizma sarkában található Gallipolit az utóbbi években ellepték a nyaralni vágyó olasz és külföldi turisták, akik egyebek mellett tengerpartja, üzletekkel teli központja és a környéken kínált szórakozási lehetőségek miatt szeretik a várost. Gallipolit júniustól több százezren látogatják: tavaly több mint 788 ezer turista érkezett, nagy részük a nyári hónapokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!