Visszafordíthatja a szívroham okozta károsodást az őssejtkezelés

Egy lépéssel közelebb került a valósághoz a lehetőség, hogy őssejtkezeléssel gyógyíthatók a károsodott szövetek. Egy szűk körű kutatásban sikerült visszafordítani a szívroham okozta károsodást a betegek saját szívéből származó őssejtekkel.

A gömbsejtekből nyert őssejtek egy év elteltével újranövesztették a károsodott szívizmot, és visszafordították a hegesedést. A szívspecialistáknak eddig az elzáródott artériák műtéti tisztítása volt a legjobb módszerük a szívroham okozta károsodás minimálisra csökkentésére.

"Kezelésünkben feloldottuk a heget, és élő szívizommal helyettesítettük. Ez a terápiás regeneráció már régóta a sejtterápia Szent Gráljának számít, eddig azonban nem sikerült végrehajtani" - mondta a The Lancet legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Eduardo Marban, a Los Angeles-i Cedars-Sinai Szívgyógyászati Intézet igazgatója.

A kísérlet során 25 középkorú beteget vizsgáltak, akik szívrohamon estek át. Tizenheten őssejtinfúziót kaptak, nyolcan pedig hagyományos kezelésben részesültek. A kutatók elmondták, hogy az őssejteket minimális invazív eljárással nyerték ki a szívből: helyi érzéstelenítésben katétert vezettek be a nyaki vénán keresztül a szívbe, ahonnan kiemelték a szívizom apró részét. A minta segítségével 12-25 millió új őssejtet hoztak létre, amit aztán egy második minimális invazív eljárás során beültettek a betegekbe.

Egy év múlva az őssejtkezelésen átesett betegekben felére csökkent a szív hegesedésének mérete. A hagyományos kezelésben részesült betegekben ezzel szemben semmit sem változott a hegesedés mértéke.

Hat hónap elteltével négy őssejtkezelésben részesült beteg tapasztalt súlyos mellékhatásokat, míg a kontrollcsoportban csupán egyetlen személy. Egy év elteltével további két őssejtkezelésen átesett betegben jelentkezett súlyos mellékhatás. A tanulmány szerint azonban csak egy ilyen esemény - egy szívroham - állt összefüggésben a kezeléssel.

Más szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel fázis 1 kísérletekről van szó, az eredmények még csak előzetesek. Ha a szélesebb körű, fázis 2 kísérletek sikerrel járnak, a becslések szerint 2016 körül válhat széles körben is elérhetővé a terápia.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!