Vérnyomáscsökkentő a kamrából

A fekete tea naponta háromszori fogyasztása jelentősen csökkentheti a vérnyomást - állítják ausztrál kutatók.

A Nyugat-Ausztráliai Egyetem (UWA) kutatóinak az Archives of Internal Medicine szaklapban megjelent egyedülálló tanulmánya szerint a fekete tea fogyasztása csökkenti a szisztolés vérnyomást. A kutatást vezető Jonathan Hodgson, az UWA Orvostudományi Karának professzora elmondta, hogy a magas vérnyomás jelentős mértékben megnövelheti a szívbetegség kockázatát.

"Már eddig is sok bizonyíték támasztotta alá azt, hogy a tea jót tesz a szívnek, kutatásunk azonban elsőként mutatta ki, hogy összefüggés áll fenn a tea és a szívbetegség egyik fő kockázati tényezője között"- nyilatkozta a professzor.

A kísérletben 95 ausztrál résztvevőt kértek fel arra, hogy fogyasszanak naponta háromszor fekete teát vagy placebót, mely utóbbi ugyanolyan ízesítésű és koffeintartalmú volt, de nem teából származott. Hat hónap elteltével a teázó résztvevőknek 2-3 Hgmm-rel alacsonyabb volt a 24 órás szisztolés és diasztolés átlagvérnyomása, mint a placebót fogyasztóknak.

Hodgson professzor úgy véli, további kutatásokra lesz szükség a tea vérnyomáscsökkentő hatásának megismeréséhez. A víz után a tea a második leggyakrabban fogyasztott ital a világon.

A vérnyomást két mértékegységgel jelölik. Az első a szisztolés, amely akkor méri a vérnyomást, amikor a szív összehúzódik, és a szervezet felé pumpálja a vért. A második szám a diasztolés vérnyomás, amely a szív nyugalmi állapotában jelöli a vérnyomást a szívverések között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!