Tüdőrák ellen fokhagyma?

Egy kutatás arról számolt be, hogy a nyers fokhagyma heti kétszeri fogyasztásával közel felére lehet csökkenteni a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

A kínai kutatás azt mutatta, hogy azokra a felnőttekre, akik rendszeresen fogyasztanak nyers fokhagymát , a tüdőrák 44 százalékkal alacsonyabb kockázata leselkedik. Még a dohányzás számításba vétele után is a betegség valószínűségének 30 százalékos csökkenését mutatták ki a nyers fokhagymát rendszeresen fogyasztók esetében.

A tüdőrákos esetek legalább 80 százalékáért a dohányzás felelős, és a betegek alig tíz százaléka marad életben öt évvel a diagnózis után.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a fokhagyma védi a tüdőt a különböző betegségekkel szemben, és más rendellenességeket, többek között a béldaganatokat is távol tarthatja. A Dél-Ausztráliai Egyetem egyik kutatása kimutatta, hogy a fokhagyma közel harmadával csökkentheti a béldaganatok kockázatát.

A mostani kutatásban a Jiangsu Tartományi Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ munkatársai 1424 tüdőrákos beteget hasonlított össze 4500 egészséges felnőttel. Mindegyik résztvevőt kikérdezték étrendjükről és életmódjukról, többek között fokhagymafogyasztási szokásaikról és a dohányzásról is.

A fokhagyma összezúzásakor illetve felaprításakor szabadul fel. Ez a vegyület csökkenti a szervezetben kialakult gyulladásokat, és antioxidáns hatása révén enyhíti a szabadgyökök által okozott károsodást a sejtekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra