Török a világ legmagasabb férfija

Egy toronymagas férfi lett a világ legmagasabb férfija csütörtökön, miután ukrán riválisa megtagadta azt, hogy megmérjék.

A Guinness World Records tájékoztatása szerint a 2,47 méter magas, a kelet-török Mardinból származó Sultan Kosen most már hivatalosan is a legmagasabb férfi a világon. A korábbi csúcstartót, az ukrán Leonid Stadnyket, aki állítólag 2,57 méter, megfosztották címétől, mivel nem engedte, hogy méréssel ellenőrizzék a magasságát.

A 39 éves Stadnyk arra hivatkozott a The Associated Pressnek, hogy a mérést azért nem engedi, mert már belefáradt abba, hogy a figyelem központjában álljon. "Ha ez a cím egészségesebbé tenne, vagy hosszabb ideig élhetnék tőle, akkor belementem volna, de épp az ellenkezője érvényes: felőrölte az idegeimet. Ha a hírnév és a nyugalom között kell választanom, én ez utóbbi mellett szavazok" - mondta.

A 27 éves Kosen azt nyilatkozta a londoni riportereknek, hogy új helyzetét a párkeresésben szeretné felhasználni. "Egész eddig nagy problémát jelentett, hogy barátnőt találjak. Még sosem jártam senkivel, mert a lányok megijednek tőlem. Talán most, hogy híres lettem, találkozhatnék sok lánnyal. Szeretnék megházasodni."

Kosen egyike a mindössze tíz főből álló csoportnak, akik bizonyítottan túlnőtték a 8 lábat (2,44 méter). A férfi az agyalapi mirigy daganatos elváltozása miatt nőtt ilyen hatalmasra, mely a növekedési hormonok túlzott termelődéséhez vezetett. A hipofízis-gigantizmus néven is ismert betegség magyarázza Kosen hatalmas láb-és kézméretét is. A tumort tavaly eltávolították, így Kosen valószínűleg már nem nő tovább.

A részmunkaidőben dolgozó férfi, aki botok segítségével tud lábon maradni, elmondta, a magasságának vannak hátrányai. "Nem férek be egy normál autóba. Nem tudok úgy vásárolni, mint mások, külön kell készíttetnem a ruháimat, így azok nem mindig divatosak. A mennyezetek is alacsonyan vannak, csak úgy tudok bemenni az ajtón, ha lehajolok."

Azonban a magasságának olykor előnyét is élvezi, például már messziről látja, ki jön vele szembe. "A másik az, hogy otthon hasznát veszem az égők cseréjénél, vagy a függönyszerelésnél."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra