Több zsírt raktároznak az emberek az elefántoknál

Most először mérték meg, mennyi zsírt raktároznak az ázsiai elefántok.

Az Indianai Egyetemen dolgozó Daniella Chusy kutatótársaival nemrég annak szeretett volna utánajárni , hogy vajon tényleg túlsúlyosak-e a fogságban tartott ázsiai elefántok, illetve, hogy az ezeknél az ormányosoknál jellemző alacsony utódszám termékenységi problémákra utalhat-e. A kutató és csapata eddig főként embereknél használt módszereket vetett be, hogy többet tudjunk meg az ázsiai elefántokról - ez volt az első eset, hogy ennek a fajnak a fogságban tartott egyedeinél megmérték, mennyi zsírt raktározhat a szervezet, és ennek milyen hatása van az egészségükre nézve.

A túlsúly legsúlyosabb következményei Norvég kutatók megtalálták a molekuláris magyarázatot arra, miért olyan káros a túlsúly: olyan krónikus gyulladásokat okoz a szervezetben, melyek miatt gyakoribbá válik például a stroke és a szívroham. Kattintson a részletekért!

Ehhez az úgynevezett nehézvizes módszert választották, az USA és Kanada kilenc állatkertjének összesen 35 nőstény és kilenc hímelefántjánál. Ennek segítségével mérték meg az elefántok testének víztartalmát, amit kivontak a tömegükből, így tudták megbecsülni az állatok testének zsírtartalmát.

Első alkalommal vizsgálták, hogy mennyi zsírt raktároznak az elefántok. Fotó: Getty Images
Első alkalommal vizsgálták, hogy mennyi zsírt raktároznak az elefántok. Fotó: Getty Images

Végeredményben arra jutottak, hogy az ázsiai elefántok kevesebb zsírt raktározhatnak, mint az ember. A hímelefántok testzsírszázaléka átlagosan körülbelül 8.5 volt, míg a nőstényeké 10 százalék. Összehasonlításképp, egy egészséges embernél a testzsír 6-31 százalék közt mozog.

A túl kevés zsír sem jó

De vajon hogyan függ össze az állatok testzsírszázaléka a fittségükkel és a termékenységükkel? Miután elefántméretű "fitneszkarkötőt", vagyis ezekhez hasonló funkciókat ellátó bokapántot is kaptak az ormányosok, a kutatók ezek segítségével tudták mérni az aktivitásukat is. Arra jutottak, hogy az állatok a vadonban tartott társaikhoz hasonló távolságokat tettek meg óránként, vagyis 0.03 és 2.8 km közt sétáltak. Az idősebbek voltak a kevésbé aktívak, míg a fiatalok többet mozogtak.

Ami pedig a terméketlenséget illeti, nos, nem azok az állatok maradtak utódok nélkül, akikre a kutatók gondoltak, hanem azok, amelyeknek szervezete a legkevesebb zsírt raktározta. A tudósok szerint ez hasonlóságot mutat a túl alacsony súlyú nők termékenységi zavaraival.

Arra a kérdésre nem született pontos válasz, hogy vajon a fogságban tartott ázsiai elefántok is lehetnek-e túlsúlyosak, viszont a kutatók még egy fontos dologra rájöttek. Amikor az állatok inzulinszintjét vizsgálták, azt látták, hogy a több zsírt cipelő elefántoknál általában valószínűbb volt a magasabb inzulinszint, ami a tudósok szerint a cukorbetegségszerű állapotot tehet lehetővé az ormányosoknál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!