Az Amerikai Veteránügyi Hivatal felmérése szerint a poszttraumás stressz a vietnami veteránok 31, az öbölháborús veteránok 10, az afganisztáni veteránok 11, míg az Irakban harcolók 20 százalékát érinti. Az állapot egyfajta szorongást takar, mely valamilyen életet megváltoztató vagy traumatizáló eseményt követ. A tünetek között a kiváltó eseményre való emlékeztetők kerülése említhető.
A Journal of Traumatic Stress oldalain napvilágot látott tanulmányban olyan katonák vettek részt, akik háború sújtotta zónában szolgáltak, legtöbbjük Irakban. Benjamin Loew és a Denveri Egyetem munkatársai megállapították, hogy leginkább a szívből írott papírra vetett néhány szavas levél vagy e-mail enyhítheti a háború keltette legsúlyosabb sebeket, így a poszttraumás stressz tüneteit is. Ezzel szemben a fejlettebb kommunikációs formák, például a telefonhívás vagy a videós csevegés nem bizonyult annyira előnyösnek a katonák mentális egészsége szempontjából.
A jelenséget magyarázó elmélet szerint a levélírás során az emberek jobban átgondolják közlésüket, emiatt kevésbé kerülnek elő vitás helyzetek, és szabadabban képesek megosztani szeretetüket, vagy egyéb pozitív érzéseiket. A kommunikáció ezen késleltetett formája képes megvédeni a konfliktust hordozó beszélgetésektől. Ráadásul a leveleket a katonák magukkal vihetik a szolgálatba, így lesz náluk valami, ami az otthonra emlékezteti őket, így érezvén a szerettek támogatását. Egy levél újra és újra elolvasható.
A kellemes érzés, amit egy ilyen iromány kelt, segít elkerülni a hadi környezet okozta stresszt. Hasonló jelenségre épül az egész üdvözlőkártya-ipar: egy messzi ismerőstől képeslapot kapni azt jelenti, tartozol valakihez. Mindazonáltal valószínűleg a levelek nem tudják ugyanazt a hatást kifejteni azoknál, akik rendszeresen igen nagy stresszt élnek át, például életveszélyes szituációkban vannak - ez a poszttraumás stressz melegágya. A módszer csak olyanokon segít, akik messzire kerültek szeretteiktől.
A szóban forgó vizsgálat során 193 nős katonán végeztek felmérést a Fort Campbell támaszponton, akik tavaly tértek vissza háborús szolgálatból. Mindegyik résztvevőnél poszttraumás stressz tünetei jelentkeztek. Ugyanakkor megvizsgálták, hogy a katonák milyen módon érintkeznek az otthoniakkal. Megállapították, hogy azok értékelték boldognak házasságukat, akik viszonylag gyakran kommunikáltak hagyományos írott levél, e-mail, vagy csomagküldemény útján. Esetükben kevesebb tünet jelentkezett, mint az azonnali kommunikációs formáknál, például a telefon- vagy videohívásnál, vagyis a késleltetett formák jobban oldották a poszttraumás stressz jeleit.
