Sportol? Akkor ez feltétlenül tudnia kell!

A nehéz szellemi feladatok sokkal gyorsabban kifárasztanak a fizikai gyakorlatok végzése során - állítja egy új tanulmány.

A tanulmányban mindösszesen 16 ember vett részt. Felfedezték, hogy a szellemi kifáradás nem befolyásolja a szív vagy az izmok teljesítményét, inkább az érzékelt erőfeszítés határozta meg, hogy mikor merültek ki. Több tanulmányra lesz szükség, hogy ennek okát megállapítsák. Az eredmények részleteit a Journal of Applied Physiology következő havi számában találhatják meg.

A tanulmány

A résztvevők kifáradásig szobabicikliztek kétféle állapotban: egyszer, mikor szellemileg kifáradtak és egyszer, mikor értelmi képességeiket tesztelték. Különböző napokon végezték el a kísérleteket a laboratóriumban. Minden résztvevő ugyanannyit aludt, ugyanannyit ivott és ugyanazt ette a feladat végrehajtása előtt.

A szellemi kifáradás tesztelése egy 90 perces nehéz feladatsorral kezdődött, mely figyelmet, emlékezetet és gyors reakcióképességet igényelt. Ezután a résztvevők azt jelezték, hogy fáradtak, nincs energiájuk. A kontrollfeladat során 90 perces dokumentumfilmet tekintettek meg és szellemileg nem fáradtak el.

Mindkét gyakorlat során a kutatók többféle fiziológiai jellemzőt jegyeztek fel, mint például az oxigénfelhasználást, a szívritmust, vérnyomást, légzést és a vér tejcukorszintjét. A résztvevők kérdőíveket töltöttek ki a motiváltságukkal és érzékelt erőfeszítéseikkel kapcsolatban. A kutatók pénzjutalmat ajánlottak fel a legjobb eredményekért, hogy a motivációt magas szinten tartsák.

Az eredmények

A résztvevők átlagosan 15 perccel előbb fejezték be a testedzést, ha mentálisan kimerültek. Az érzékelt erőfeszítésnek ugyanazon a szintjén hagyták abba a mozgást akár a fárasztó, akár a kevésbé fárasztó szellemi teszten vettek részt előzetesen. A szellemileg fáradt emberek azonban kezdetkor magasabb érzékelt erőfeszítés-szinten álltak, és hamarabb érkeztek el a végső ponthoz.

A keringési-légzési és izom-erőnléti mérések nem változtak a két kísérlet esetében, mikor bizonyos időpontokban összehasonlították őket. Habár, mivel a nem kifáradt állapotban végzett kísérletek tovább tartottak, ezek végén magasabb volt a szívritmus és a vér tejcukorszintje.

Samuele M. Marcora, Walter Staiano és Victoria Manning a Bangor Egyetemről végezték a kísérletet, melyet az egyetem támogatott anyagilag. A kutatók úgy vélik, az erőfeszítés érzékelése az agyban történik. Marcora elmondta, hogy a csapata kétféle lehetőséget vetett fel: a szellemi kimerültség csökkenti az agy késztetését a folytatásra, vagy pedig hatással van a dopaminra, vagyis arra az agyi vegyülere, mely a motivációban és az erőfeszítésben játszik szerepet. Az értelmi feladatok az agy elülső cinguláris kérgét. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a patkányok, melyeknek ezen agyi területén sérülés keletkezett, nem dolgoztak olyan keményen a jutalomért, mint a nem sérült társaik. Marcora szerint ez lehet az agynak azon területe, ahol az erőfeszítés érzékelése történik.

A tanulmány segíthet jobban megérteni azokat, akik krónikus kimerültségben szenvednek, energiahiányról panaszkodnak. Hasznos lehet a hadsereg számára, ahol a hosszas éberség mentális kimerültséghez vezethet. Végezetül a kutatók úgy vélik, a tanulmány arra is utal, a sportolók is jobban tennék, ha szellemileg kipihent állapotban edzenének.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.