Sokkal erőszakosabbak a szüleikkel élő férfiak

Azok a fiatal férfiak, akik a szüleikkel laknak, sokkal erőszakosabbak, mint azok, akik külön költöznek - állítja a Londoni Egyetem egy új kutatása.

Az új tanulmány azt mutatja, hogy a húszas éveik elején járó, szüleikkel élő fiatalok felelősségérzete gyengébb, alkoholra is több pénzt tudnak költeni. Ez a csoport mindössze 4 százalékát teszi ki Nagy-Britannia férfilakosságának, mégis az elmúlt öt év erőszakos cselekményeiből származó sérülések 16 százalékát ők okozták.

A szociális függetlenedés késleltetése, a szülőkkel való együtt maradás gyakoribb jelenség lett az elmúlt 40 során. Jeremy Coid professzor és Dr. Mind Yang 8 ezer férfit és nőt kérdezett ki. A résztvevőknek az elmúlt öt évben előforduló erőszakos viselkedésről és a mentális problémáikról kellett beszámolniuk. Az eredmények szerint a legerősebb kockázati faktornak a fiatal férfiak erőszakossága szempontjából az számít, ha a szüleik házában maradnak. Coid professzor elmondta: "A szüleikkel egy fedél alatt élő fiatal brit férfiakra már nem hatnak a szülői intelmek, nem követik az előző generációk viselkedési normáit. Az ismeretlenek ellen elkövetett testi erőszak a leggyakoribb. Hedonista, közösségellenes életet élnek, isznak, drogoznak, nem gondolják át a szexuális életüket, antiszociálisak. Mindez egyre gyakoribb azok körében, akiknek nem kell foglalkozniuk a megélhetésükkel, nem nevelnek gyermeket, nincs női társuk, aki pozitív irányba befolyásolná a viselkedésüket. Akik otthon élnek, azokat gyakran a szüleik is támogatják, nem úgy mint korábban, amikor fordított volt a helyzet. Még akkor is, ha ugyanannyit keresnek, mint azok, akik az önálló élet mellett döntöttek. Így sokkal szabadabban költekezhetnek, ami magyarázatot adhat az alkoholproblémákra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

A ködfoltok feloszlását követően az északkeleti, keleti országrészben lehet kevesebb felhő, naposabb idő, de átmenetileg a Dunántúl egyes részein is szakadozottabbá, vékonyabbá válhat a felhőzet. Legfeljebb elvétve szemerkélhet az eső. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A déli órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk. Késő estére 1 és 7 fok közé hűl le a levegő. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra