Reggel valóban jobban működik az agy

Reggel érdemesebb az értelmi képességekre irányuló teszteknek és kognitív vizsgálatoknak alávetni az idősebbeket, mert ilyenkor jobban működik az agyunk, mint délután - állítja egy új kutatás.

"Lényeges, hogy a nap melyik szakában végzünk el bizonyos vizsgálatokat, például olyan teszteket, melyek a kognitív képességeket mérik. Az idősebbek a reggeli órákban jobban tudnak koncentrálni és könnyebben zárják ki a zavaró tényezőket" - mondta John Anderson, a kutatás vezető szerzője.

Dr. Anderson és kollégái 16, 19 és 30 év közötti, és 16, 60 és 82 év közötti felnőttet vizsgáltak, akiket memóriateszt-sorozatnak vetettek alá 13 és 17 óra között. A résztvevőknek képek és szavak kombinációit kellett megjegyezniük. Zavaró tényezőként irreveláns képeket és szavakat is mutattak nekik. A feladat közben funkcionális MRI-vel vizsgálták a résztvevők agyát, így megállapíthatták, az agy mely részei voltak aktívak. Úgy találták, az idősebbek figyelmét könnyebb elterelni , különösen a késő délutáni órákban. Ilyenkor gyakrabban kalandoztak el a gondolataik is.

Azonban a kísérlet második szakaszában, mikor a tesztet reggel 8:30 és 10:30 között végezték el, az idősebbek teljesítménye szignifikánsan nőtt, jobban tudtak teljesíteni és legalább olyan eredményeik voltak, mint a fiatalabb korosztályba tartozóknak.

Reggel élénkebb az agyműködésünk

Dr. Lynn Hasher, a tanulmány másik szerzője szerint ezek az eredmények nemcsak a mindennapokban lehetnek fontosak, de az orvosi teszteknél és kutatásoknál is. Ha ugyanis nem veszik figyelembe, mikor végeznek el bizonyos teszteket, az hamis eredményt adhat az idősebb korosztály kognitív képességeiről. "Ha pedig egy idősebb személynek bonyolultabb mentális feladatot kell elvégeznie, szervezze úgy a napját, hogy ezt reggel csinálhassa meg" - tette hozzá dr. Anderson.

A kutatás eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra