Stacey Kenfield (Harvard Orvosi Egyetem, Közegészségtani Intézet) és munkatársai megállapították, hogy heti három óra intenzív kerékpározás, tenisz, kocogás vagy úszás javítja a prosztatarákos betegek várható élettartamát. Azonban megjegyzik, hogy az ilyenfajta, mérsékelt fizikai aktivitás minden betegség esetén csökkenti a halálozási kockázatot.
Az Egyesült Államokban a daganatos betegségek közül a prosztatarák nem számít borzalmas állapotnak: az esetek 80 százalékában még a többi szervre való terjedés előtt sikerül megállítani a daganatot, és a diagnózis felállítását követően a tízéves túlélés meghaladja a 93 százalékot. Ez azt jelenti, hogy jelenleg kétmillió amerikai számít prosztatarák-túlélőnek.
Kenfield és munkatársai 2700, 1990 után prosztatarákkal diagnosztizált férfi testmozgási szokásait tanulmányozták. A felmérésre kétévente került sor, és olyan jellegű mozgásformákra terjedt ki, mint a séta, a jogging, a futás, a kerékpározás, az úszás, az evezés, a lépcsőzés, a tenisz, a squash, a tollaslabda és a golf. A súlyemelést és a nehéz szabadtéri munka végzését szintén beleszámították. Mindegyik aktivitás kapott egy metabolikus értéket (MET), ami nagyjából azt jelképezte, mennyi energiát kell felhasználni annak végzéséhez. A nem túl kemény formák 6-nál kevesebb, az intenzívek 6 vagy annál magasabb MET-pontot kaptak.
A vizsgálat időtartama alatt 548 beteg halt meg, egyötöde közvetlenül a prosztatarák miatt. Azonban a több testedzést végzőknél alacsonyabb volt a halálozási kockázat - akár prosztatarák, akár más betegség következtében. Például a heti kilenc MET-óra - mely heti 90 perc kocogásnak, kerékpározásnak, úszásnak, vagy tenisznek felel meg - 33 százalékkal csökkenti más betegségben a halálozási kockázatot, míg 35 százalékkal csökken a kockázat prosztatarák esetén.
Ugyanakkor ilyen, a túlélést lényegesen befolyásoló hatása csak az intenzív testmozgásnak van.
