Őssejtterápia mellékhatások nélkül?

A tudósok régóta kísérleteznek a technológiával, melynek segítségével az éretlen embrionális őssejtekből érett szöveteket, szerveket hozzanak létre. Azonban amennyiben maradnak éretlen sejtek a szervezetben, egy újabb probléma merül fel: az őssejtek átalakulhatnak igen veszélyes, teratómának nevezett daganattá.

A Stanford Egyetem Orvosi Karának munkatársai egy olyan eljárást fejlesztettek ki, melynek segítségével az embrionális, illetve az érett felnőtt sejtekből visszanyert őssejtek az emberbe való átültetést megelőzően eltávolíthatóak a szövettenyészetből. Dr. Irving Weissman és munkacsoportja egy antitest-kombinációt alkalmazott, ennek segítségével ki lehet választani a 10-100 millió sejtből álló tenyészetben maradó néhány őssejtet. A szakértők szerint ezzel a módszerrel lényegesen csökkenthető a daganatos átalakulás veszélye. Ez azért is fontos, mert már egy őssejt is elegendő lehet a teratóma kialakításához, amennyiben a bevitt szövet akár egyetlen éretlen sejtet tartalmaz.

A teratómák olyan daganatok, melyek kész szervekhez hasonló képleteket képesek létrehozni, például fogat, hajat vagy csontot. Olyan sejtekből fejlődnek ki, melyek elég éretlenek ahhoz, hogy többfajta irányban köteleződjenek el. Kialakulhatnak az őssejtterápia mellékhatásaként, emiatt kísérleteztek a kutatók a probléma megoldásával. Korábban már számos különböző antitest képes volt felismerni az őssejteket, azonban a komplett eltávolítás a nem megfelelő specificitás nem volt elérhető.

A kutatók kétféle antitest-kombinációval kísérleteztek, és megállapították, hogy a stádium-specifikus embrionális antigén-5 (SSEA-5) elleni antitest sikeresen ismeri fel a nem elköteleződött őssejteket, anélkül, hogy az érett sejtekkel reakcióba lépne. Amennyiben kísérleti egerekbe olyan sejteket ültettek, melyek SSEA-5-pozitivitást mutattak, minden esetben kialakult teratóma. Ugyanakkor SSEA-5-negatív esetben csupán 11-ből 3 egyedben jött létre daganat. Amennyiben a vizsgálatot más őssejt-specifikus antitestekkel is kiegészítették, fokozni lehetett a hatékonyságot. Az anti-SSEA-5 a sejtfelszíni speciális szénhidráthoz, a glikánhoz kötődik. A módszer alapját az adja, hogy az érett sejteknek eltér a sejtfelszíni szénhidrát-mintázata az őssejtekétől.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!