Őssejt-laboratórium nyílt Debrecenben

Őssejt-laboratóriumot hoztak létre európai uniós támogatással a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében - jelentette be Szatmári István egyetemi adjunktus, projektgazda hétfőn sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a kísérleti állatok embrionális őssejtjeinek részletes tanulmányozását lehetővé tevő, illetve az emberi őssejtek tenyésztésének és elkülönítésének technikai hátterét megteremtő projekt 600 millió forintos az uniós támogatással valósult meg.

Elmondta, hogy a gyógyításban ma is használnak szöveti őssejteket, de az igazi áttörést az embrionális őssejtek felhasználása jelenti majd, amelyhez szerinte még 5-10 év kutatómunka szükséges. Elsőként olyan betegségek gyógyításában tudják majd alkalmazni az eljárást, amelyekhez viszonylag kevés őssejt kell. Ilyenek a szembetegségek, a diabétesz-kezelések, de az Egyesült Államokban már előrehaladott kísérletek folynak a gerincsérülések őssejtes kezelésére is - ismertette a kutató.

A laboratóriumban olyan, önmagában 130 millió forintba kerülő, hat lézerrel felszerelt sejtszortírozót is üzembe helyeztek, amellyel nagy mennyiségben megvalósítható az őssejtek, illetve az ezekből létrehozott differenciálódott - például vérképző - sejtek azonosítása és elkülönítése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra