Ölhet a magány

A magányosságnak komoly egészségkárosító hatásai is lehetnek, derült ki egy új chicagói tanulmányból, amely szerint közvetlen biológiai kapcsolat áll fenn a magányosság és bizonyos betegségek között.

Dr. John Cacioppo, a Chicagói Egyetem szociálpszichológusa legújabb tanulmányában a magány biológiai hatásait kutatja, megállapította, hogy a tartós magány hatására megkeményedhetnek az artériák érfalai, ami magas vérnyomáshoz vezethet, a magányosság továbbá gyulladásokat okozhat a szervezetben, ráadásul tanulási- és memóriaproblémákhoz is vezethet. Még a muslicák között is megfigyelhető ugyanez a jelenség. Kiderült, hogy az elszigeteltségben élő muslicák rövidebb ideig maradnak életben, mint azok a társaik, akik érintkezésbe léptek a többi rovarral, mondta Dr. Cacioppo.

A magányosságnak komoly egészségkárosító hatásai lehetnek
A magányosságnak komoly egészségkárosító hatásai lehetnek

Cacioppo és kutatótársa, Steve Cole, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) munkatársa a tanulmány során megállapították, hogy a társadalmi elszigeteltség hatására megváltozik az ember immunrendszere. Megfigyelték, hogy a magányos emberek immunrendszerére jellemző bizonyos gének megváltoztak. Egyes gének túlságosan nagyarányú jelenléte gyulladásokhoz vezetett, míg más gének alacsonyabb aránya miatt a vírusos fertőzések során kevesebb antitest képződött. Emiatt a magányos emberek szervezete kevésbé hatékonyan tud védekezni a vírusok és egyéb fertőzések ellen.

"Megállapítottuk, hogy bizonyos emberi immunsejtek egy olyan védekező stratégiára vannak beprogramozva, amely a magányos emberekben aktiválódnak"- magyarázta Dr. Cole. Az immunrendszerünknek döntést kell hoznia, hogy a vírusos fertőzésekkel szemben harcoljon, vagy pedig a bakteriális támadások ellen védekezzen. A magányos embereknél, akik a világot ellenséges és fenyegető környezetként élik meg, az immunrendszer sokkal inkább a bakteriális fertőzésekre koncentrál a vírusok helyett. Viszont a vírusok elleni védekezés hiánya miatt kevesebb antitest képződik, és a szervezet sokkal sérülékenyebbé válik a rákkal és sok más betegséggel szemben, mondta Dr. Cacioppo.

A kutatás részleteit a februárban rendezett San Diegó-i Szociálpszichológiai és Érzékelési Konferencián adta elő Dr. Cacioppo.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra