Nem mindegy, milyen színű orvosságot szedünk

A Bombay Egyetem kutatói közzétettek egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a betegek jobban kedvelik a piros és rózsaszín pirulákat az egyéb színűeknél. A színe mellett az orvosság formája, íze, és az elnevezése is befolyásolhatja a hatását.

R.K. Srivastava és munkatársai hatszáz ember részvételével készítettek felmérést a recept nélkül kapható gyógyszerekről, melyből kiderült, hogy háromnegyedük a tabletta színe és formája alapján jegyzi meg, hogy melyik orvosság mire való.

A tanulmány készítői azt is kimutatták, hogy az emberek tizennégy százaléka a rózsaszín gyógyszert édesebbnek gondolja a pirosnál, míg a sárgát sósnak érezték, függetlenül a tényleges összetevőitől. Tizenegy százalék szerint a fehér és kék tabletták keserűek, tíz százalék pedig a narancssárgákat savanyúnak tartja.

"Valahányszor a betegek alkalmaznak egy gyógyszert, valamilyen érzékelési tapasztalatot szereznek, attól függően, hogy a tablettát lenyelni kell-e vagy elrágni, esetleg folyékony formában kell fogyasztani az orvosságot, netán valamilyen kenőcsöt, balzsamot kell felkenni magukra. Már az alkalmazás során tapasztalt érzések befolyásolhatják őket abban, hogy milyen hatékonynak vélik a gyógymódot" - állapította meg a kutatócsoport.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra