Az egyik legelterjedtebb tévhit a német Spiegel Online szerint az, hogy aki szomjas, az már túl későn iszik. Vannak, akik ezért állandóan maguknál tartanak egy palack vizet, és néhány percenként belekortyolnak, még akkor is, ha nem szomjasak. A német lap felidézi, hogy akadnak még olyanok is, akik egy mobil app-pal emlékeztetik magukat arra, hogy igyanak.
Sokan ugyanis azt gondolják, hogy már azelőtt inniuk kell, hogy a szomjúságérzetük fellépne. "Butaság" - mondja erre a táplálkozástudománnyal foglalkozó kutató, Uwe Knop. A szomjúság a test egyik jelzése, éppen ezzel akarja tudatni velünk, hogy szüksége van vízre. Ott és akkor, amikor a szomjúságot érezzük - nem korábban, és nem is később.
A fiatal, átlagos és egészséges emberek számára ezért egyszerű a szabály: akkor inni, amikor szomjasak vagyunk . Ez így van a sportolóknál is: még a maratonfutóknak is akkor kell inniuk, amikor a szomjúság elfogja őket. Ugyanakkor van kivétel: az idősebb embereknél a szomjúságérzet nem működik mindig megfelelően, nekik tényleg figyelniük kell arra, hogy rendszeresen igyanak.
A második tévhit az, hogy nem lehet eleget inni, pontosabban nincs olyan, hogy túl sokat iszunk. Ám sajnos van ilyen. Nemrégiben egy Ironman-verseny résztvevője azért halt meg Frankfurtban, mert túl sokat ivott. Hiponatrémiának nevezik azt az állapotot, amikor túl kevés a nátrium a szervezetünkben. A köznapi nyelvben ezt vízmérgezésként is emlegetik.
Knop szerint ez a jelenség szerencsére ritkán lép fel. Ha valaki sokat izzad , akkor a teste sót veszít. Ha közben sok nátriummentes vizet iszik, például csapvizet, akkor a vérében és a szöveteiben csökken a sótartalom, ez a "túl sok víz, túl kevés só"-kombináció vezet a rosszulléthez, szédüléshez, fejfájáshoz, és a legrosszabb esetben akár halálhoz is.
Tévhit, hogy melegben nem szabad hideg vizet inni
Az érintettek elsősorban olyan sportolók lehetnek, akiknek nagy kitartásra van szükségük. Ilyenek a maratonfutók és az Ironman-versenyek résztvevői. Nekik figyelniük kell arra, hogy nátriumban dús italokat vegyenek magukhoz. Szintén tévhit, hogy hőségben napi 3 liter vizet kell meginnunk. A német élelmezéstudományi társaság, a Deutsche Gesellschaft für Ernährung (DGE) a felnőtteknek napi 1,5 liter folyadékfogyasztást javasol. Hőségben ez a mennyiség akár három liter vagy több is lehet.
Átlagosan azonban ez a mennyiség nem állapítható meg. "Az egyéni adottságoktól függ ugyanis, hogy kinek mennyi vízre van szüksége" - mondja Knop. Itt számít az életkor, a testsúly, a hőmérséklet, a kondíció és a megerőltetés, aminek a szervezetünk ki van téve.
Aki egy légkondicionált munkahelyen dolgozik, annak nincs szüksége annyi vízre, mint egy építkezésen, a tűző napon dolgozó munkásnak. Aki egy tó partján lustálkodik, annak sem kell annyit innia, mint egy maratonfutónak. Ráadásul az ételek és a kávé is sok folyadékot juttatnak a szervezetünkbe - magyarázza Knop. Éppen ezért szerinte jobb, ha testünk jelzéseire és a szomjúságérzetünkre hagyatkozunk.
Szintén tévhit, hogy ne igyunk hideg vizet hőségben. Legalábbis a szakértők véleménye megoszlik arról, hogy ilyenkor inkább langyos vizet kéne-e innunk. Az orvos és klimatológus Angela Schuh szerint a hideg víz hatására a szervezet a véredényeket összeszűkíti, és ezzel megint önmagát melegíti fel. Uwe Knop szerint viszont mindenki tegye azt, ami jólesik neki. Nem kell hosszabb távon boldogtalanná tennünk magunkat - mondja. Egyébként sincs szerinte semmilyen tudományos bizonyíték arra, hogy a langyos víz egészségesebb lenne a hideg víznél.
Az ötödik tévhit, amiről Knop nyilatkozott, szintén közkeletű. Eszerint a mentes víz egészségesebb, mint a szénsavas. Valójában ez is ízlés dolga a szakértő szerint. A szénsavnak van ugyan büfögtető hatása, és talán emiatt rosszabb a híre, de ettől még nem egészségtelenebb - magyarázza Knop. Itt is inkább a testünk jelzéseire kell figyelnünk. Sportolás közben tényleg jobb lehet a "sima" víz, mert a szénsav hajlamos a gyomorban kisebb tágulási ingereket kelteni, amit egyesek kellemetlenségként élnek meg. A mentes vízzel egyébként a csuklást is elkerülhetjük.
