MTA: rossz hír az álgyógyítóknak

A Magyar Tudományos Akadémia szerint túl megengedő a törvény az igazoltan hatástalan, sőt már a kuruzslás határait súroló "gyógymódokkal" szemben.

Új állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya A bizonyítékokon alapuló orvoslás elvei és a komplementer eljárások címmel. Ebben leszögezik: elengedhetetlen, hogy a terápiás eredményeket a komplementer eljárások ("alternatív medicina") esetében is tudományos módszerekkel bizonyítsák. Az MTA orvosi osztálya sürgeti ezen gyógymódok jogi szabályozásának újragondolását. Az osztály javaslatait az Egészségügyi Tudományos Tanács is támogatja - írja közleményében az akadémia.

Új honlap indult az áltudományok ellen A tudomány eredményeinek hiteles és közérthető közvetítésére hívja fel a kutatói közösséget a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A szervezet új honlapot is indított a tudományosnak tűnő, de hamis elméletekkel szemben. Kattintson a részletekért!

Túl megengedő a törvény

A "komplementer eljárások" kifejezés azokat a gyógyító és diagnosztikus eljárásokat foglalja össze, amelyek nem részei a hagyományos vagy konvencionális, nyugati orvostudománynak. (A komplementer eljárásokat nem konvencionális eljárásokként vagy alternatív medicinaként is említik.)

Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya 2018. június 20-án fogadta el legújabb állásfoglalását a témában. Az osztály kifogásolja, hogy míg a konvencionális orvoslásnál törvényes és társadalmi követelmény, hogy bizonyítsák működése hatékonyságát és biztonságosságát, addig a nem konvencionális eljárások ez alól mentesülnek. Az állásfoglalás szerint a komplementer eljárásoknak a jelenlegi törvényi háttér melletti alkalmazása egyet jelenthet a bizonyítékok nélküli gyógyászattal. Bizonyítékok nélküli gyógyászatot végezni pedig súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára.

A kétes hatású gyógymódok miatt sokan elutasítják a hagyományos kezeléseket
A kétes hatású gyógymódok miatt sokan elutasítják a hagyományos kezeléseket

Mindezek alapján az MTA Orvosi Tudományok Osztálya alapvetően fontosnak és nélkülözhetetlennek tartja, hogy az egyes nem konvencionális eljárások is csak akkor legyenek végezhetők, ha - a tudományos bizonyítások módszertanának alkalmazásával - az adott betegségre vagy kóros állapotra hatékonynak bizonyulnak és semmilyen káros következménnyel nem járnak.

Az anyag részletesen kitér a jogi szabályozás jelenlegi hiányosságaira is. Az aktuális magyar jogszabályi háttér nem megnyugtató, ennek újragondolása, egységes jogi háttér kialakítása szükséges. A jogszabályban javasolt annak pontos meghatározása, hogy kik milyen végzettséggel milyen feltételek mellett és milyen területen alkalmazhatják az egyes komplementer eljárásokat. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy szinte valamennyi olyan eljárás, amely akár súlyosan veszélyeztető (például hashajtáson alapuló " méregtelenítési " terápiák), akár hatástalan (például a homeopátia), esetleg a kuruzslás határait súrolja (ezoterikus gyógymódok), a hatályos rendelet 1. sz. mellékletének értelmezése szerint jogilag szabályosnak számít.

Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya javasolja továbbá, hogy az e területen folyó tevékenység megnevezésekor, illetve szabályozásakor - a félreértések elkerülése végett - az "alternatív medicina" helyett a "komplementer eljárások" elnevezést rögzítsék.

Az anyag ezután részletezi a bizonyítékokon alapuló orvoslás elveit, majd még egyszer leszögezi, hogy bizonyítékok nélküli gyógyászatot végezni súlyos kockázatot jelenthet a betegek számára. Az osztály egyetért az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) véleményével, mely szerint a homeopátia esetében nincs evidencia arra, hogy a homeopátia a placebónál hatékonyabb terápia lenne. Ennek alapján a homeopátia nem tekinthető a komplementer medicina részének. Az állásfoglalás javasolja a komplementer eljárások mielőbbi - a tényeken alapuló orvoslás szabályait figyelembe vevő - jogi szabályozását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!