Miről álmodott múlt éjjel? Valóra válhat!

A Sleep folyóirat decemberi számában arról olvashatunk, hogy egészséges fiatal felnőttek körében ébredéskor gyakran - a megkérdezettek 98 százalékában - megjelennek a megálmodott érzések és mozdulatok.

495-ből 486-an legalább "ritkán" átélték a következő hét jelenség egyikét az elmúlt évben: legtöbben (93 százalék) a félelem jeleit érezték magukon rémálmot követően; 78 százaléknál (és elsősorban férfiaknál) fordult elő erotikus álomból ébredve szexuális vágyakozás; 72 százalék állította, hogy vidám álmából nevetve, vagy mosolyogva ébredt, és a válaszadók több mint fele ébredt arra, hogy beszél, sír, dühösen, vagy védekezőn viselkedik (például üt, vagy rúg), illetve, hogy integet, vagy mutogat. A nőknél gyakoribb volt a beszéd, a sírás, a félelem és a nevetés, vagy mosolygás, mint a férfiaknál.

Az álmukat átélők magas aránya még a vizsgálatot vezető Dr. Tore Nielsen pszichiáter professzort is meglepte. Nielsen (kanadai Montreali Egyetem) szerint további vizsgálatokkal kellene elkülöníteni a normális álomátélést, a REM fázis alatti viselkedészavartól. A REM fázis az alvás gyors szemmozgásokkal kísért szakasza, melyet kóros esetben sérülést, vagy az alvás megszakadását okozó mozgások zavarhatnak meg. Normális esetben legfejebb évente egyszer-kétszer előfordul, hogy egy rémálmot követően megmozdul a karunk, vagy a lábunk. A betegeknél azonban havonta többször előforduló intenzív mozgásról van szó, ismételt csapkodással, vagy rugdosással, mely az álom közepén jelentkezik, és nehéz belőle felébredni, magyarázta Nielsen.

Összesen 1140 elsőéves pszichológus hallgató (körülbelül kétharmaduk nő) jelentkezett önként a kutatásban való részvételre. Az egyetemisták számos a személyiségre és az alvásra vonatkozó kérdőívet töltöttek ki. Hogy megállapítsák, mely kérdésekkel lehet legmegfelelőbben felmérni az alvás átélését, három csoportba osztották a résztvevőket. Az első csoport tagjai (átlagéletkor 19,9 év) általános, az alvás átélésére vonatkozó kérdésekre válaszoltak. A második csoport tagjai (átlagéletkor 20,1 év) ugyanazokat a kérdéseket kapták példákkal, végül a harmadik csoport (átlagéletkor 19,1 év) specifikus viselkedés altípusokat leíró kérdéseket kapott. Az alvásátélés gyakorisága a kérdések specifikusabbá válásával nőtt: az első csoportban 36 százaléknak, a másodikban 77 százaléknak, míg a harmadikban 98 százaléknak bizonyult.

A vizsgálat készítői elkülönítették az álomhoz kapcsolódó beszédet az alvás közbeni beszédtől (melyhez nem sikerült álmot felidézni), csakúgy, mint az alváshoz kapcsolódó mozgást az alvajárástól (ahol a mozgáshoz, vagy járkáláshoz nem sikerült később álmot rendelni). A válaszadók 61 százaléka beszélt álmában, és 41 százaléka járkált álmában legalább néhányszor az elmúlt évben, anélkül, hogy álmodott volna közben. A kutatók szerint a személyiségtől is függ, hogy az egyén mennyire hajlamos álmait még ébredéskor is átélni.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!