Mire jó egy kopasz Barbie?

Beautiful and Bald Barbie címmel a ABC News blogján .

A kampány rengeteg embert megmozgatott, már több mint 140.000-en lájkolják a kezdeményezést a közösségi portálon.

Beckie Sypinnnek, a mozgalom egyik alapítójának kislánya kemoterápia következtében vesztette el a haját. A 12 éves kislány - bár saját bevallása szerint nem szeret barbizni -, úgy gondolja, egy ilyen babával szívesen játszana, sőt vinne belőle kórházakba is, és szétosztaná a hozzá hasonlóan betegség miatt megkopaszodott gyerekek között.

A kampány másik alapítója, Jane Bingham szintén gyógykezelés következtében vesztette el a haját, neki non-Hodgkin limfómája volt.

Kislánya igen nehezen fogadta el, hogy hosszú, szőke hajú anyukáját ilyen állapotban kell látnia, ezért az asszony úgy érzi, egy ilyen baba segítségével nemcsak a kis betegek, de azok hozzátartozói is könnyebben megbirkóznának a helyzettel.

A gyártó megtisztelőnek nevezte, hogy a kampányhoz az ő babájukat használták fel, de egyelőre nem tervezik a kopasz baba gyártását. Mindazonáltal hangsúlyozták, hogy számtalan gyermekjóléti alapítványt támogatnak.

A mozgalmat ez a válasz nem fogta vissza, ők továbbra is bíznak abban, hogy előbb-utóbb akár ez a vállalat, akár egy másik igent mond az ötletre, és elkezdik a kopasz babák gyártását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!