Miért születik annyi gyerek reggel 8-kor?

Éjszaka kevésbé vagyunk hajlamosak a szülésre, mint nappal, a legtöbb gyermek pedig kora reggel és kora délután jön a világra - derül ki egy friss amerikai elemzésből.

Ismerőseink, barátaink vagy családtagjaink történeteit ismerve akár úgy is hihetnénk, hogy teljesen esetleges, mikor, az év, illetve a nap melyik szakában születnek meg a kisbabák. Statisztikai adatokat elemezve azonban másfajta kép bontakozik ki előttünk.

Az Egyesült Államokban például - 2014-es hivatalos adatok szerint - szeptember bizonyos heteiben 5-10 százalékkal több gyermek születik, mint januárban. (Ami azt jelenti, hogy fogantatásuk a téli ünnepek idejére, karácsony és újév környékére tehető.) Egy átlagos kedden 12 ezer gyerek jön világra, míg egy átlagos szombaton csak 8 ezer. Továbbá a gyerekek 60 százaléka nappal, reggel 6 és este 6 óra között jön a világra. A legtöbb gyerek (3,3-szor több, mint a gyerekszületés szempontjából legkevésbé intenzív órában) reggel 8-kor, a legkevesebb pedig hajnal 3 óra 9 perckor látja még életében először a - kórházi vagy épp természetes - fényt. De miért vannak ekkora különbségek?

Egy várandós kismama valószínűleg azt a kérdést hallja a legtöbbször: mikorra vagy kiírva? Így lehet kiszámolni.

A válaszok egy része egyszerűbb, mint gondolnánk. Amerikában a születések 32 százaléka császármetszéssel , 18 százalékuk mesterségesen megindított szüléssel, maradék 50 százalékuk pedig úgynevezett természetes szüléssel (vaginálisan, nem megindított módon) történik. A statisztikákban pedig mindegyik szülési típus másfajta mintázatot mutat.

A babáknál, akik mindenféle közbeavatkozás nélkül jöttek világra, az éjszaka-nappal viszonylatban a következő mintázatot látni: 20-30 százalékkal több gyermek születik nappal, mint éjszaka.

A megindított szüléseket értelemszerűen igyekeznek úgy tervezni, hogy akkor szüljenek az anyák, amikor több szakember van a kórházban - vagyis a munkanap során, így ezek száma éjjel igen alacsony.

Inkább reggel, mint éjszaka érkeznek
Inkább reggel érkeznek

Megint másképp néznek ki az arányok császármetszés esetén. Ezeket elemezve azt látni, hogy jókora kiugrás van reggel, majd egy kisebb közvetlenül dél előtt; éjszaka pedig jelentős zuhanás észlelhető: ekkor már nagyon kevés a császáros szülés, a tizede a nappali számoknak. Mindennek természetesen az a fő oka, hogy a legtöbb ilyen szülés fixen meghatározott időpontú, úgynevezett programozott császár, amelyet elsősorban a kórházi munkabeosztás határoz meg.

Így aztán könnyen megérthető, hogy miért olyan kiugró a születések száma reggel 8 és 9 óra között: egyfelől a természetes szülések száma is enyhén magasabb ekkor, a programozott császáros változat pedig végképp meghatározza az arányokat.

Talán érdekesebb (és nem is olyan könnyen megmagyarázható, mint az irányított császárok kézenfekvő esetében), hogy kora délután, 2 és 3 óra között a hétköznapokon mindhárom szülésfajta számai az átlagos mennyiség fölé emelkednek. És éppen így, mindhárom fajtára egyaránt igaz az is, hogy gyakoribb a szülés napközben, mint éjszaka.

Scientific American

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!