Miért nem lehet abbahagyni a gyorsételeket?

Sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy az egészségtelen gyorséttermi fogásokról az akaraterő hiánya miatt nem vagyunk képesek leszokni. A tudósok most egy ennél sokkal furcsább magyarázattal álltak elő.

A tudósok úgy vélik, hogy a gyorsételekről kettős tapasztalatunk van. Egyrészt megtanultuk, hogy egészségtelenek, másrészt viszont ízletesnek és praktikusnak találtuk őket. Ez pedig alkalmasint működésbe lépteti a tudatalattinkban a „vonzó, mert veszélyes” algoritmust. Ez ugyanaz, mint azokban az esetekben, amikor valamit annyira veszélyesnek gondolunk, hogy nem vagyunk képesek figyelmen kívül hagyni. Tulajdonképpen ez a tiltott gyümölcs szindróma.

Az Olaszországban működő International School for Advanced Studies kutatói azt vizsgálták, hogy az emberek miként viszonyulnak a különböző élelmiszerekhez tudatos és tudattalan szinten.

A gyorsételek azért olyan vonzóak, mert tilosak

Ha egyetlen gyorséttermi reggeli szendvicset megeszünk, a testünk már jóval ebéd előtt megérzi a hátrányait - ez a gyorskaja hatása! Kattintson! A vizsgálat során azt kérték az 57 (normál súlyú) résztvevőtől, hogy húzzon vonalat egy tableten két pont között, amilyen gyorsan csak tud. Miközben ezt tették, megjelent a képernyőn az első pontnál valamilyen élelmiszer, például egy banán, vagy egy pizza , valamint egy konyhai eszköz, például egy kenyérpirító kontroll célzattal.

A résztvevők ezután számos kérdés alapján értékelték a látott élelmiszereket. Például, hogy mennyire tetszettek, és mennyire találták egészségesnek őket.

A tanulmány szerint az élelmiszer és az élelmiszerrel kapcsolatos ingerek erősen megragadják a figyelmet. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy minél egészségtelenebbnek látták az emberek az adott élelmiszert, annál negatívabban éreztek iránta, de annál erősebb volt a késztetésük, hogy megegyék.

Francesco Foroni, a kutatás vezetője szerint ez azért van, mert úgy vagyunk „bedrótozva”, hogy figyelnünk kell a veszélyes dolgokra. Tehát az emberi természet miatt nem tudunk ellenállni azoknak a dolgoknak, amelyeket a leginkább kerülnünk kellene. Egyszerűen imádjuk a tiltott gyümölcsöt.

Forrás: news.com.au

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de délutántól, késő délutántól kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródhatnak az északkeleti harmad fölé. Csapadék nem valószínű. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután általában 15 és 20, késő este 7 és 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!