A jelenség neve pareidolia. Egyfajta illúzióról van szó, amikor hétköznapi tárgyakban vélünk arcokat látni. Világszerte ismert példája ennek az a fotó , amelyet a Mars felszínéről készített az amerikai űrrepülési hivatal (NASA) 1976-ban, és amelyen több szikla is látható, köztük pedig az egyik mintázata kétségkívül kísértetiesen hasonlít egy emberi arcra. Továbbá, mint azt Nicolas Davidenko, a Kaliforniai Egyetem pszichológus professzora a psychologytoday.com oldalán megjelent cikkében írja, nem csupán egy arc jelenik meg ilyen esetekben a fejünkben, hanem jellemzően valamilyen arckifejezést, szándékot, életkort és még nemet is társítunk hozzá. Mi több, egy közelmúltban publikált tanulmány újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az esetek meglepően magas százalékában férfi arcokat vizionálunk, míg női arcok lényegesen ritkábban villannak fel előttünk.
Valójában immár több évtizede zajló kutatások mutatnak arra, hogy amikor meglátunk egy arcot, többnyire egy férfit fedezünk fel benne. Ezt a fajta elfogultságot igazolta például Davidenko laboratóriumának 2007-es kísérlete is. Összesen 24-24 női és férfi arc sziluettjét összedolgozva először megalkottak egy átlagos arckörvonalat, majd arra kértek önkénteseket, hogy döntsék el, férfit vagy nőt látnak-e benne. A válaszadók 72 százaléka végül férfire voksolt. Ezután külön-külön is megmutatták nekik az összes kiindulási sziluettet, és annak ellenére, hogy ezek pontosan 50-50 százalékos megoszlásban voltak női és férfi arcok, az esetek 70 százalékában mégis férfit láttak bennük a tesztalanyok. Davidenko szerint mindez nemcsak arcsziluettekre, hanem bármilyen más arcmodellre is érvényes: amikor egy arcot látva nem egyértelmű a neme, hajlamosak vagyunk inkább férfiként felismerni.
Hogy a jelenség mennyire erőteljes, azt jól mutatják egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences ( PNAS ) című folyóiratban idén január végén közzétett kutatás eredményei is. A kutatók Susan G. Wardle vezetésével összesen 256 olyan fényképből állítottak össze gyűjteményt, amelyek valamilyen arcra emlékeztető mintázatú tárgyat ábrázoltak. A fotókat aztán önkénteseknek kellett értékelniük aszerint, hogy véleményük szerint mennyire hasonlított az adott minta egy arcra, valamint milyen arckifejezést olvastak ki belőle, és hogy milyen életkort és nemet tudnának társítani a látottakhoz. Ez utóbbi kérdésben egészen megdöbbentő eredmények születettek: a résztvevők az esetek 81,4 százalékában férfi arcot fedeztek fel a képeken bemutatott tárgyakban, és csupán 18,6 százalékában női arcot. Az arányok mind a női, mind a férfi válaszadók esetében szinte azonosan alakultak.
Miért éppen férfiak jelennek meg a vízióinkban?
A különös eltérés okaira Wardle és munkatársai többféle lehetséges magyarázattal is előálltak. Az egyik ilyen lehetőség, hogy talán a gyűjteményben lefotózott tárgyak már alapvetően is magukban hordoztak valamiféle rejtett nemi asszociációt. Az elmélet ellenőrzése érdekében a kutatók egy következő kísérletben ugyanazokat a tárgyakat (például burgonyákat, postaládákat, fákat és gyümölcsöket) ábrázoló képeket mutattak a résztvevőknek, de azok ezúttal nem tartalmaztak semmilyen arcszerű mintázatot. A megkérdezettek válaszaiból nem is rajzolódott ki számottevő eltérés abban a tekintetben, hogy a felsorolt tárgyakat férfiasnak vagy nőiesnek ítélték-e meg. Ugyanígy nem mutatott érdemi különbséget a válaszok terén egy újabb kísérlet, amikor a kutatók már csak megnevezték a tárgyakat a résztvevőknek, de nem mutattak azokról fényképet. Röviden tehát: egy krumplinak sem a külleme, sem a neve kapcsán nem asszociálunk azonnal egy férfire, de ha megjelenik rajta két szemszerű forma, máris egy férfit látunk benne.
Egy másik potenciális magyarázat azon az elméleten alapul, hogy a férfi arcok között nagyobb a fizikális változatosság mértéke, mint a női arcok esetében. Ezt a feltevést antropológiai kutatások is alátámasztottak az elmúlt évtizedek során. Márpedig a magasabb fokú fizikai sokszínűség - matematikai alapon - lehet a pareidolia kapcsán jelentkező nemi elfogultság oka. Ha ugyanis egyenlő számú női és férfi arcot veszünk alapul, úgy előbbiek között (mivel azok homogénebbek) magas arányban lesznek nem egyértelműen beazonosíthatók. Magyarán a férfi arcok között több lesz, amely kétségtelenül felismerhetően férfi, míg a női arcok között kevesebb, amelyről könnyen megállapítható, hogy nő. Így még ha a kérdéses esetekben csak 50-50 százalékos megoszlásban döntünk is egyik vagy másik oldal mellett, végeredményben akkor is több férfi arcot fogunk látni a teljes halmazban.
Végezetül érdemes azt is figyelembe venni, hogy talán akad néhány olyan arcjellemző, amely különösen erősen kötődik valamelyik nemhez. Modern társadalmunkban például a hosszú haj és a smink elsősorban női arcokhoz köthető. Ezek hiánya az illuzórikus arcok esetében azt jelezheti agyunk számára, hogy minden bizonnyal egy férfi arcot látunk. "Mindent egybevetve Wardle és munkatársai tanulmánya is hozzátesz az egyre növekvő számú bizonyítékokhoz, melyek szerint az arcok elbírálása terén elfogultak vagyunk a férfiakkal szemben. A jövőbeli kutatásoknak talán arra lenne érdemes fókuszálniuk, hogy megértsük, mikor és hogyan alakul ki ez az elfogultság, és hogy milyen hatással van az arcfelismerő rendszerünk működésére" - mutat rá Davidenko.
