Miért bírják egyesek jobban az italt? Meglepő megoldás!

Egy teljes génhálózat sikerült feltérképeznie amerikai kutatóknak ittas muslincák tanulmányozásával.

Az Észak-Carolinai Állami Egyetem és a Bostoni Egyetem munkatársai ittas muslicák tanulmányozásával olyan gének hálózatát fedezték fel, amelyek az alkoholfogyasztással kapcsolatos viselkedést szabályozzák - ezek a gének pedig az emberi génállományban is megtalálhatók.

A kutatók, a Genetics szakmai folyóirat 2009. októberi számában nyilvánosságra hozott felfedezése arra is magyarázattal szolgál, miért ellenállóbbak egyesek az alkohol hatásaival szemben, vagyis, miért tudnak többet inni, anélkül, hogy részegség állapotába kerülnének. De nem csupán ennek a folyamatnak a feltárásában játszanak szerepet az eredmények, de a gének hálózatának megismerésével lehetőség nyílik, hogy a jelenlegieknél sokkal hatékonyabb gyógyszereket fejlesszenek ki az alkoholizmus kezelésére.

A kutatók először azt mérték meg, mennyi idő alatt vesztik el testük fölött a kontrollt alkohol hatására a muslicák. Mindeközben pedig rögzítették a rovarok génállományában a génkifejeződések változásait. Az eredményekkel a kezükben az amerikai tudósok statisztikai módszerekkel azonosították azokat a géneket, amelyeknek köze volt az alkohollal összefüggő alkalmazkodóképesség szabályzásához. Később, a rovarokban azonosított génekkel párhuzamba állították az emberi génállományban megtalálható hasonló géneket és vizsgálataik során arra a következtetésre jutottak, hogy a gének emberi megfelelői is ugyanígy vesznek részt a folyamatban. Ennek köszönhetően az alkoholizmus kezelésében hatalmas előrelépést jelenthet a megfelelő géneket befolyásoló készítmények kifejlesztése.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!