Michelangelo többet tudott az orvosoknál

Michelangelo megelőzte az orvostudományt a vérkeringéssel kapcsolatos ismeretei terén - egy amerikai orvosi tanulmány szerint legalábbis ezt igazolja a művész mesterműve, a Dávid.

A nyaki verőerek a hétköznapi életben általában nem láthatók, így a szobrokon sem szokták megjeleníteni őket. A reneszánsz művész azonban tökéletesen ábrázolta munkáiban, köztük a Dávid megalkotásakor. "A véna tisztán kirajzolódik Dávid kulcscsontja fölött" - írta tanulmányában Daniel Gelfman, az indianapolisi Marian Egyetem kutatója. Az amerikai tudós tavaly nyáron látta a szobrot Firenzében, és azonnal feltűnt neki ez a részlet.

Dávid, Michelangelo, orvostudomány, nyaki verőér, izgalmi állapot,
A véna tisztán kirajzolódik Dávid kulcscsontja fölött. Fotó: iStock

Többet tudott az orvosoknál

A nyaki verőér akkor emelkedik ki, ha megnő a vérnyomás vagy valamilyen diszfunkció áll fenn, de Dávid fiatal, tehát nála az erős izgalmi állapot okozza ezt. A szobor alkotásakor azonban William Harvey még nem írta le a keringési rendszer igazi működését, erre csak az 1600-as években került sor. A márványból készült Dávid-szobor viszont 1501 és 1504 között született, tehát Michelangelo tudása több mint 100 évvel megelőzte a tudományt.

A gyenge vérkeringés jeleiről korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide!

A bibliai hőst ábrázoló szobor egyébként 5,17 méter magas, és napjainkban a firenzei művészet egyik legmegbecsültebb műve. A szobrot eredetileg a firenzei katedrálishoz rendelték Michelangelótól - más próféták szobraival együtt -, de végül a Palazzo Vecchio előtt állították ki a Piazza della Signorián 1504. szeptember 8-án.

A szobrot 1873-ban vitték be a firenzei Galleria Dell'Accademia épületébe, és később Dávid másolatát helyezték el a téren.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!