Mellrákot okozó dezodorok?

A kutatók évek óta vizsgálják a kozmetikumokban alkalmazott antibakteriális tartósítószerek és az emlőrák összefüggését. Rájöttek, hogy a parabének utánozhatják az ösztrogén hormon hatását, amely ismert tényezőnek számít az emlőrák kialakulásában.

Brit kutatók most 40 emlőeltávolításon átesett nő szövetmintáinak elemzésével kimutatták, hogy a parabének nyomai elterjedten felfedezhetők a szövetekben, még azokban a nőkben is, akik bevallásuk szerint soha nem használtak dezodort.

Dr. Philippa Darbre, a Reading Egyetem kutatója elmondta, hogy a hét alany eredményei, akik sosem használtak dezodort, arra utalnak, hogy a kimutatott parabének más termékekből jutottak be a szervezetükbe. A Journal of Applied Toxicology januári számában megjelent tanulmányukban az egyetem kutatói arról számoltak be, hogy a 40 alanyból vett 160 szövetmintából 158-ban mutattak ki parabéneket. Kilencvenhat mintában a parabének mind az öt formája kimutatható

volt.

A parabének szintje körülbelül négyszer olyan magas volt a mostani vizsgálatban, mint Darbre 2004-ben végzett vizsgálatában. Mivel azóta sok dezodorgyártó eltávolította termékeiből a parabéneket, a kutatók meglepődve tapasztalták a magas parabénszintet a szövetmintákban. A parabének magasabb szintjét mutatták ki az emlő a hónaljhoz legközelebb eső részében, és a nőkben aránytalanul nagy számban alakult ki az emlőrák ezen a területen. Darbre azonban hangsúlyozta, az eredmények nem bizonyítanak ok-okozati összefüggést.

A kutatók szerint az emlőrák kialakulásában nem egyetlen vegyület játszik szerepet, és a mellszövetekben kimutatott parabének nem csak kozmetikai termékekből származhatnak. Darbre úgy véli, további kutatásokra lesz szükség, de a nőknek addig is azt tanácsolja, hogy a lehető legnagyobb mértékben szorítsák vissza a kozmetikai termékek használatát.

Az Amerikai Rák Társaság szerint nincs összefüggés a dezodorhasználat és az emlőrák kockázata között. A honlapján megjelent nyilatkozatában az áll, hogy a szakirodalomban alapos epidemiológiai kutatásokat találhatunk ezzel kapcsolatban, ennek ellenére kevés tudományos eredmény támasztja alá ezt a feltételezést. Dr. Michael J. Thun, a társaság elnökhelyettese szerint a brit kutatás csupán azt mutatja, hogy az arclemosókban, sminktermékekben és napvédő készítményekben is megtalálható parabének a bőrön keresztül is felszívódhatnak. A szakértő azonban úgy véli, hogy a parabének esetleges hatásainak kimutatásához több és szélesebb körű kutatásokra lenne szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra