Méhátültetést terveznek transznemű nőknek

Egy indiai sebész méhátültetéseket tervez biológiailag férfinak született nőknek abban a reményben, hogy a nők teherbe eshetnek és kihordhatják a babát.

A méhátültetés  nem sci-fi, számos sikeres operációt végeztek már nőnek született nőkön. Az első egészséges újszülött 2014-ben látta meg a napvilágot átültetett méh segítségével. Négy évvel később pedig egy olyan baba született elsőként a világon, akinek anyukája elhunyt donortól kapott méhet, mivel ő maga méh nélkül született.

Bonyolult eljárás

A méhátültetés meglehetősen bonyolult eljárás. Főként a beültetés okozhat nehézségeket a fertőzések miatt. Illetve célszerű halott donort  választani, mert az élet veszélyeztetése nélkül jelenleg nem lehet megoldani a méh kiemelését. Az első átültetést emberen 1931-ben végezték el. A páciens azonban – egy német festőművész és transz nő – három hónappal később szívrohamban meghalt, a műtét során szerzett fertőzés következtében.

Biológiailag férfinak született nőkbe egészségbiztonsági okokból nem ültethető méh. Fotó: Getty Images

A jelenlegi protokoll szerint nincs különösebb klinikai indoka annak, hogy ne végezzenek cisz (biológiailag nőnek született) nőkön méhátültetéseket. Transz nők (biológiailag férfinak született nők) és cisz férfiak (biológiailag férfinak született férfiak) esetében azonban egészségbiztonsági aggályok miatt kizárják a lehetőséget.

Az ún. montreali etikai kritériumok szerint az újszerű sebészeti eljárásoknak megfelelő kutatási háttérrel kell rendelkezniük, ellenkező esetben tilos alkalmazni őket, hiszen nagy a kockázatuk. A transz nők és cisz férfiak méhátültetésének tudományos feldolgozása viszont teljesen hiányzik.

Magyarul: férfiakba egészségbiztonsági okokból nem ültethető méh, legalábbis egyelőre.

Említettük, hogy a méhátültetés bonyolult eljárás. Nem elég beültetni a méhet, a megfelelő érrendszert is létre kell hozni újonnan, illetve meg kell találni a megfelelő hormonpótlást is a beültetés, majd a terhesség sikeres fenntartásához. Szakértők szerint a legnagyobb problémát azonban a férfi anatómia jelenti, hiszen a méh megfelelő elhelyezése egy nem nőnemű medence esetén nehézségekbe ütközhet.

Az indiai orvos – Dr. Narendra Kaushik – tervei szerint  a pácienseinek mesterséges megtermékenyítésen (IVF-kezelésen) kellene átesnie ahhoz, hogy teherbe essenek, mivel a méhük nem lenne a petevezetékeken keresztül a hüvelyhez kapcsolva. Egy másik komplikáció, amellyel egy transz nőnek egy ilyen műtét után szembe kell néznie, az lenne, hogy a cisz nőknek általában szélesebb a medencéjük, ami segíti a szülést. A császármetszés azonban opcióként alkalmazható lenne az esetleges komplikációk leküzdésére, ugyanúgy, mint a cisz nők esetében, mondja az orvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!