Megvan az enzim, mely lebontja a műanyagot

Egy nemzetközi kutatócsapat létrehozott egy enzimet, amely képes lebontani a PET-palackokat. A felfedezés révén akár a globális problémát jelentő műanyagszennyezés is megoldódhat.

Napok alatt pusztulni kezd a műanyag

Kutatások szerint a környezetszennyezés a szuperbaktériumok terjedéséhez is hozzájárul. Részletek itt.

Az új kutatás egy 2016-os felfedezésen alapult, amikor egy japán szeméttelepen rátaláltak egy műanyagevésre specializálódott baktériumfajra. A tudósok szerették volna feltérképezni a mikrobák által e célra előállított és alkalmazott enzim pontos szerkezetét. Kiderült, hogy a molekula nagy mértékben hasonlít egy másik enzimre, amelyet számos baktérium használ a bizonyos növényeket külsőleg védő polimerréteg lebontására. Miközben azonban megpróbálták feltárni ezt a kapcsolatot, a kutatóknak véletlenül mintegy 20 százalékkal sikerült hatékonyabbá tenniük az enzim PET-lebontó képességét.

Egy frissen felfedezett enzim lehetővé teheti a műanyagok teljes újrahasznosítását
Egy frissen felfedezett enzim lehetővé teheti a műanyagok teljes újrahasznosítását

"Kisebb sokkhatásként ért minket, amikor rájöttünk, hogy továbbfejlesztettük az enzimet. Most azt reméljük, hogy használatával eredeti komponenseire bonthatjuk a műanyagot, ezáltal lehetővé téve a teljes újrahasznosítást" - árulta el John McGeehan, a Portsmouth Egyetem professzora, a kutatás vezetője. Hozzátette, hogy a mutáns enzimnek néhány napra van szüksége, amíg elkezdi lebontani a műanyagot, ami lényegesen gyorsabb, mint a plasztik palackok több évszázadig tartó normális lebomlása az óceánokon hánykolódva. A kutatók ráadásul optimisták azt illetően is, hogy további munkájuk során képesek lehetnek még jobban felgyorsítani a folyamatot.

Veszélyben az óceáni élővilág és az emberek

Becslések szerint évente 5-13 millió tonna műanyag kerül az óceánokba. Részletek itt.

Világszerte nagyjából egymillió palackot adnak el percenként (!), az elképesztő mennyiségnek viszont csupán 14 százalékát hasznosítjuk újra. A jelenlegi technológiával áttetsző szálakra bontják a műanyagot, az így kapott végterméket pedig a textilipar használja fel. A palackok túlnyomó többsége ezért az óceánok vizébe kerül, a hulladék pedig akár egészen távoli területekre is eljut az áramlásnak köszönhetően. Mindez nemcsak az élővilágra, hanem azokra az emberekre is potenciális veszélyt jelent, akik tengeri halakat vagy más egyéb tengeri élőlényeket fogyasztanak.

"A műanyag hihetetlenül ellenálló a természeti hatásokkal szemben. Egyike azoknak a csodálatos anyagoknak, amelyeket valójában túlságosan is jóra alkottak meg" - fogalmazott McGeehan professzor. Kitért rá, hogy mivel az olaj olcsó, az újonnan előállított PET is az, a gyártók számára tehát jobban megéri újabb és újabb mennyiségeket előállítani, mint újrahasznosításban gondolkozni. A felfedezés ugyanakkor hozzájárulhat a kedvezőtlen hozzáállás megváltoztatásához, ezáltal alapjaiban csökkentve a műanyag hulladékok felszaporodását a környezetben.

Forrás: theguardian.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.