Megoldás meddő férfiaknak - őssejtből spermium

A világon elsőként embrionális őssejtek felhasználásával hozott létre humán spermiumot egy brit kutatócsoport. A kutatók szerint ez elősegítheti a termékenység alaposabb megértését.

A Newcastle Egyetem és az Északkelet-Angliai Őssejtkutató Intézet (NESCI) kutatói Karim Nayernia professzor vezetésével egy olyan új technológiát dolgoztak ki, amely emberi spermium létrehozását teszi lehetővé laboratóriumi körülmények között. A kutatók hangsúlyozták, hogy az XY kromoszómákkal (férfi) rendelkező őssejtekből kifejlesztett spermiumot nem fogják felhasználni termékenységi kezelésekhez, mivel ezt a gyakorlatot a brit törvények tiltják, és különben sem ez a kutatás tárgya.

In vitro megtermékenyítés

"Ez egy nagyon fontos előrelépés, mivel lehetővé teszi a kutatóknak, hogy részletesen tanulmányozhassák a spermium kialakulását, és többet megtudhassanak a férfiak terméketlenségéről - arról, hogy miért és milyen okból alakul ki. Ez a megismerés abban segíthet nekünk, hogy új módszereket fejlesszünk ki a terméketlenségben szenvedő párok számára, hogy olyan gyermeket szülhessenek, aki genetikailag a sajátjuk" - nyilatkozta a professzor.

A kutató elmondta, hogy további vizsgálatok szükségesek annak eldöntéséhez, hogy az úgynevezett in-vitro kinyert (IVD) sperma felhasználható-e termékenységi kezelésekhez, például olyan fiúk esetében, akik valamilyen rákbetegség elleni kemoterápiás kezelés következtében váltak terméketlenné. Bár ilyen kezelést valószínűleg még legalább egy évtizedig nem fognak kifejleszteni, Nayernia szerint a jogszabályokat "inkább előbb, mint utóbb" kellene megalkotni, hogy a technológiát engedélyeztetni lehessen.

A kutatócsoport XY kromoszómákkal rendelkező őssejteket alakított csírasejtekké - vagyis olyan sejtekké, amelyek genetikai anyagukat tovább tudják adni a következő generációknak. Ezeket aztán sejtosztódásra ösztönözték, ami "teljesen kifejlett, működő spermium" kialakulását eredményezte.

A kutatók megpróbáltak ugyanezzel a módszerrel XX kromoszómákkal (női) rendelkező sejteket létrehozni, ezzel azonban csak a korai, spermatogónium stádiumáig jutottak el. A kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a gének az Y kromoszómán létfontosságúak a spermium éréséhez.

A kutatás a genetikai betegségek öröklődésének megértését is előmozdíthatja.

Más kutatók azonban kétségeiknek adtak hangot a kutatással kapcsolatban. "20 éves tapasztalattal rendelkező biológus spermaszakértőként nem győztek meg a tanulmányban közzétett adatok, miszerint Nayernia professzor kutatócsoportja által az embrionális őssejtekből létrehozott sejtet valóban "spermatozoának" lehet nevezni. Annak ellenére, hogy a létrehozott sejtek rendelkezhetnek a spermiumban meglévő jellegzetes genetikai jegyek és molekuláris markerek némelyikével, a teljesen differenciált emberi spermatozoa specifikus sejtmorfológiával, viselkedéssel és működéssel rendelkezik, amit itt nem írnak le"- állítja Dr. Allen Pacey, a Sheffield Egyetem andrológus professzora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!