Meglepő dolog derült ki a gyógyszerekről

Közismert, hogy az antibiotikumok károsítják az emberi bélflórát. Egy új kutatás szerint ugyanakkor számos más, alapvetően nem baktériumokat célzó készítménynek is lehet hasonló hatása.

A bélflóra mikrobái fontos szerepet játszanak a szervezet egészséges működésében, beleértve például az immunrendszert és az emésztést. Az elmúlt években fény derült rá, hogy nemcsak az antibiotikumok idézhetnek elő változást a baktériumközösség biodiverzitásában, hanem egyéb, elsősorban az emberi sejtekre ható szerek is. Jó példa erre a cukorbetegség kezelésére alkalmazott metformin, amely felerősítheti bizonyos baktériumok szaporodását, ezáltal megváltoztatva a bélflóra összetételét .

Minden negyedik gyógyszer

A legújabb kutatási eredmények azonban a korábbiaknál is jóval messzebb mutatnak. A Nature című tudományos folyóiratban publikált legutóbbi tanulmány több mint ezer általánosan elterjedt gyógyszer bélflórára gyakorolt hatásait tárta fel, közte antipszichotikumokét, protonpumpa-gátlókét, hormonokét és rákellenes szerekét. A kutatók laboratóriumi körülmények között az egészséges emberi bélrendszerben megtalálható 38 baktériumfaj mindegyikét kitették a vegyi anyagok hatásának, akárcsak az antibiotikumhasználattal összefüggő súlyos hasmenések leggyakoribb kórokozóját, a Clostridium difficilét .

A tesztek során kapott eredmények még a kutatókat is meglepték, hiszen a több mint 800 nem antibiotikus készítmény nagyjából negyede hatott ki legalább egy baktériumfaj szaporodására. Ezek között több tucat olyan akadt, amely tíz vagy annál is több fajra hatott, egy részükről ráadásul korábban egyáltalán nem volt ismert ez az erős antibakteriális aktivitás. A tanulmány egyik szerzője, Kiran Patil szerint a 25 százalékos arány valószínűleg akkor is megállná a helyét, ha egy még nagyobb volumenű gyógyszercsoportot vizsgálnának meg. Magyarul mondva, átlagosan négy gyógyszerből egy kihatással van az emberi bélflóra működésére, ráadásul az is kiderült, hogy az ártalom nagyobb arányban érinti a hasznos baktériumokat.

Kiderült, hogy nem csupán az antibiotikumok vannak hatással a bélflórára
Kiderült, hogy nem csupán az antibiotikumok vannak hatással a bélflórára

Athanasios Typas kutató, az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium munkatársa elmondta, eredményeikkel a vizsgált gyógyszerek kapcsán felsorolt lehetséges mellékhatások is egybecsengenek. E tekintetben ugyanis jól elkülöníthetőek egymástól a bélflórára ható és nem ható készítmények, hiszen előbbieknek sokkal több antibiotikumszerű mellékhatása van, így például gyakran okoznak panaszokat az emésztőcsatornában.

A szuperbaktériumok titkos élete

Melyek a világ legveszélyesebb szuperbaktériumai? Részletek itt.

Fontos felfedezés lehet, hogy a kutatócsapat kapcsolatot talált az antibiotikumrezisztens baktériumfajok és azon mikrobák között, amelyekre nem hatottak a vizsgált gyógyszerek. A két szituáció mögött ugyanis nagy valószínűséggel ugyanaz a mechanizmus húzódhat meg, így tehát elképzelhető, hogy a nem antibiotikus készítmények is hozzájárulhatnak az antibiotikumrezisztencia kialakulásához. Kiran Patil szerint nagyon komolyan kell venni ezt a lehetőséget, tekintve, hogy a szuperbaktériumok milyen hatalmas egészségügyi kockázatot jelentenek ma világszerte.

A tanulmány szerzői szerint a kutatás ezen felül hozzájárulhat olyan új gyógyszerek kifejlesztéséhez, amelyek gátat szabhatnak a Clostridium difficile okozta kellemetlenségeknek, vagy amelyek által szükség esetén megváltoztatható lesz a bélflóra összetétele. Abban ugyancsak segítséget nyújthatnak az adatok a gyógyszergyártó vállaltoknak, hogy képesek legyenek csökkenteni egyes lehetséges mellékhatások kockázatát.

Forrás: theguardian.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!