Még a depressziónkat is elárulhatja a Facebook

Egy friss kutatás szerint a Facebook-profilból a szülés utáni depresszióra is következtetni lehet. Ahogy arra is, hogy milyen valószínűséggel leszünk boldogok a közeljövőben.

A felhasználók tevékenysége alapján amerikai kutatók jó találati aránnyal meg tudták mondani, hogy melyik anya lesz depressziós gyermeke születése után. Azt azonban nem írják, milyen aktivitás utal arra, hogy a leendő anya veszélyeztetett.

A közösségi oldalakat, a Twittert és a Facebookot használták a szülés utáni depresszió megjósolására: a felhasználók tevékenysége alapján jó találati aránnyal meg tudták mondani, hogy melyik anya lesz depressziós gyermeke születése után. A jelek már a szülés előtt megmutatkoztak.

Azt vizsgálták, mit írtak a kismamák a közösségi oldalakra, bejegyzéseik milyen hangulatot fejeztek ki, milyen gyakran nyilvánultak meg, illetve hány emberrel kommunikáltak - magyarázta Eric Horvitz, a Microsoft redmondi kutatólaboratóriumának igazgatója, aki az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság (AAAS) Chicagóban megrendezett éves találkozóján számolt be az eredményeiről. Elmondta, hogy az úgynevezett posztnatális depresszió a kismamák mintegy 15 százalékánál lép fel, súlyossága és időtartama egyénenként erősen eltérő. Kutatócsoportjával majdnem 3000 nő twitteres bejegyzéseit elemezte.

Árulkodó Facebook-tevékenységek (Fotó: Europress)

Ezután internetes fórumokon találtak egy tucat kismamát, akik beleegyeztek a munkájukban való részvételbe, és hozzáférést adtak a kutatóknak a Facebook-adataikhoz. Ezután a babák születése előtt és után három-három hónapon át követték az anyák online tevékenységét. A szülés előtti időszak aktivitása alapján a tudósok 70 százalékos pontossággal előre tudták jelezni, hogy melyik anyánál alakul ki a szülés utáni depresszió valamilyen formája.

A Facebook-adatok alapján végzett vizsgálatnál a résztvevő nők azt is elmondták, hogy diagnosztizáltak-e náluk posztnatális depressziót , így lehetett ellenőrizni az előrejelzés pontosságát. Az eredmények alapján olyan telefonos alkalmazást is ki lehet fejleszteni, amely segíteni tudna az érintett nőknek.

A mosoly is árulkodó

Nem a fent ismertetett kutatás az egyetlen, amely azzal kísérletezett, hogy bebizonyítsa, mi mindent árul el rólunk, testi és mentális egészségi állapotunkról a netes tevékenységünk. Egy korábbi tanulmány például arról számolt be, hogy profilképünk elárulja, milyen valószínűséggel leszünk boldogok a közeljövőben.

Tudósok állítják, hogy a profilképen megjelenő mosoly milyenségéből következtetni lehet arra, hogy négy éven belül mennyire lesz elégedett életével az adott személy. A Virginiai Egyetem pszichológusai több ízben megvizsgálták a fiatalok Facebook profilképeit . Az eredmények azt mutatták, hogy azok a nők és férfiak, akik a képen szívből mosolyognak, nagyobb elégedettségről számoltak be, mint azok, akik nem mosolyogtak. Fontosabb eredmény viszont, hogy a diákoknál 3 és fél évvel később is megmaradt ugyanez az elégedettség.

A kísérletet két egyetemi csoporton végezték el, a fotón megjelenő arcizomműködésből következtetve a mosolyintenzitás mértékére. A kutatók szerint a mosolygós arckép egy barátságosabb személyiségről árulkodik, ez a tulajdonság pedig összefüggésbe hozható az elégedettségre való hajlammal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra