Már múzeuma is van a Szent János Kórháznak

Október 21-én került sor a Szent János Kórház Múzeumának átadására. Az intézmény idén ünnepli 300. születésnapját, hiszen az elődnek tekintett 1710-ben alapított Széna téri kórházból az orvosi gárda átköltözött az 1898-ban megnyílt új épületekbe.

A Múzeum kialakítására egyszer már történt kísérlet 1996-ban, amikor az "új" kórház alapkőletételének 100. évfordulóját ünnepelték. Az akkori ápolástörténeti tárlat, melyen ampullák, fecskendők mellett a magyarországi ápolórendek öltözetét bemutató 23 bábú is helyet kapott, azonban nem maradhatott hosszútávon a kórházi kápolna egyik folyosóján, mivel nem voltak ideálisak a körülmények.

Dr. Katona József főorvos, aki 1973 óta dolgozik a kórházban, vette vállára a nemes feladatot, hogy új helyet keressen a tárlatnak, és saját, több évtizedes gyűjtőmunkájának kis csodáival is gyarapítsa. Így került be sok különleges orvosi műszer - régi sterilizátorok, fogók, sztetoszkópok, fecskendők, gyógyszerek, gyógyszeres dobozok, vagy a főorvos úr nagypapájának mai napig működő lázmérője a 20-as évekből a kiállításba.

Elindult az Év Kórháza szavazás, voksoljon Ön is a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházaira .

Egy igazi kuriózumot is megvizsgálhattak az érdeklődők, a két világháború közti időszakból származó kicsinyített szétszedhető műtőasztalt. Ezzel mutatták be a cégek, milyen terméket szeretnének eladni. Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes főigazgató asszony, akinek a támogatásával alakult az új helyszín, megköszönte a főorvos úr kitartó munkáját, és további segítséget ígért a bővítéshez.

A kórházi betegápoláshoz 1948-ig szervesen hozzátartoztak a segítő rendek. A Szent János Kórházban a Szt. Vince apácarend tagjai dolgoztak. Egyikük, a 92 éves Visy Klára vincés nővér még ma is jó egészségnek örvend, és részt vett a megnyitón. Mesélt a munkájukról, amit novíciusként végzett 1940 nyarán, az emberi légkörről, amit az orvosok és a nővérek között tapasztalt, és a korabeli nővér-ruha és a mai viselet közti különbségekről is. Rendük 37 kórházban teljesített szolgálatot, de mára már sajnos akadozik az utánpótlás, ami a több évtizedes üldöztetés következménye is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!