Már egy óra alvás megfiatalít

Öt évvel fiatalabb állapotban tarthatjuk agyunkat, ha ebéd után egy órát szunyókálunk - állítja a legújabb tanulmány. Ehhez hasonló hatást sem hosszabb, sem rövidebb sziesztával nem érhetünk el.

Mintegy háromezer kínai felnőtt bevonásával vizsgálták a délutáni szunyókálás egészségügyi hatásait - írja az Origo . A kutatás az idősebb korosztályt vizsgálta, amelyet a szellemi hanyatlással járó megbetegedések nagyobb arányban sújtanak. Átlagéletkoruk meghaladta a 65 évet, és ebéd után 30-90 percet szunyókáltak.

Öt évet fiatalodik az agy

A délután sziesztázók szellemi képességeit egy memóriatesztekkel és kognitív feladatokkal teletűzdelt feladatsorral mérték fel. A tesztek eredményeiből - amelyet a Journal of the American Geriatrics Society folyóirata közölt - az derült ki, hogy délután nagyjából egy óra alvás az ideális, azok teljesítettek ugyanis a legjobban a teszteken, akik ennyit pihentek.

Az általánosan megfelelőnek tartott, elégséges alvásmennyiség nyolc óra; de vajon aki kilenc órát durmol éjszakánként, az túl sokat, aki hetet, az meg túl keveset? És egyáltalán: aggódjunk-e amiatt, hogy túl keveset vagy túl sokat alszunk? A választ cikkünkben találja!

A teszteredmények nem csak azoknál lettek jóval gyengébbek, akik egyáltalán nem szunyókáltak az ebédet követően, hanem azoknál is, akik egy óránál többet vagy kevesebbet pihentek. Ennek pontos okát a kutatók még nem ismerik, az azonban biztos, hogy a kora délutáni pihenés nagyjából öt évvel megfiatalítja az általános gondolkodási teljesítményt.

Öt évvel fiatalabb állapotban tarthatjuk agyunkat, ha ebéd után egy órát szunyókálunk
Öt évvel fiatalabb állapotban tarthatjuk agyunkat, ha ebéd után egy órát szunyókálunk

A lap több történelmi személyiséget is megemlített, akik híressé tették a délutáni sziesztát. Winston Churchill memoárkötetében is kiemelte a délutáni pihenő jótékony hatását, a brit miniszterelnök ezzel a szokásával még az 1940-es, vészterhes időszakban sem hagyott fel, amikor Londont gyakorta érték pusztító légitámadások. Kivételes munkabírását is ehhez a szokásához kötötte a neves történelmi személyiség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

A délelőtt lehet a naposabb, majd délután ismét megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!