Már a krónikus fájdalom helyének megtekintése is enyhíti a fájdalmat

Egy angol-olasz tanulmány szerint azok az emberek, akik krónikus fájdalomtól szenvednek, már a fájdalom helyére való nézéssel javíthatják állapotukat.

A Journal of Neuroscience című újságban publikált vizsgálatban harminc egészséges alanyt tanulmányoztak, akik kezében lézersugárral fájdalmat keltettek. Az alanyok eközben a saját kezüket, a vizsgáló kezét, illetve egy tárgyat néztek.

A tanulmány kimutatta, hogy amikor az alanyok a saját kezüket nézték, kisebb fájdalmat éreztek, mint amikor a vizsgáló kezére, vagy semleges tárgyra tekintettek. A kutatók a beszámoló alapján szubjektív, illetve az agyi aktivitás alapján objektív méréseket végeztek.

A kutatók szintén kimutatták, hogy ha az alanyok az ingerléssel ellentétes kéz tükörképét nézték, szintén csökkent a fájdalomérzet, ami a fantomvégtag-fájdalmak enyhítésében kaphat szerepet.

Alumit Ishait, a Zürichi Egyetem munkatársát lenyűgözte az eredmény: "Ez az eredmény felveti, hogy a testre való tekintés megváltoztatja a szubjektív érzékelésünket. Habár ez a mechanizmus nem teljesen tiszta… roppant nagy jelentősége van a krónikus fájdalmak kezelésében."

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, egyre inkább a gyengén felhős, napos idő válik jellemzővé. Délután, este az északkeleti tájak fölé vastag felhőtömbök sodródhatnak, amelyekből egy-egy záporos csapadékgóc is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével ismét nagy területen megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!