Kulcsszavak tartják össze a memóriánkat

A hálózatba rendeződő szavakat egy-egy "varázsszó" ugrasztja elő. A szavak ugyanúgy szerveződnek, mint a szociális média: egy-egy kulcsfigura köré gyűlnek a többiek. Az ilyen "fontos pozícióban" lévő elemek kiemelése az egész struktúrát megzavarja.

A írja a Medical Xpress .

A kansasiak még 2008-ban szerkesztettek egy 20 ezer elemből, hasonló hangzású angol szavakból álló szótárat. Vitevitchék azt akarták ezzel kipróbálni, hogy valóban összefüggenek-e hálózatok tulajdonságaival bizonyos nyelvi képességeink. És tényleg azt mutatták ki, hogy a kulcsszavak hálózata befolyásolja e képességeinket.

A nyelvi nehézségekkel küszködők kezelésében a most elemzett összefüggések a jövőben nagy előrelépést hozhatnak – vélekedik Vitevitch. Akik például nehezen találják a szavakat, azoknak kulcsszavazási módszereket lehet majd ajánlani, amivel enyhülhetnek a gondjaik. A kulcsszavak megkönnyítik a nyelvtanulást is, ha elég korán megismerkednek velük a diákok - véli a professzor.

Kulcsszavak tartják össze a memóriánkat (Fotó: Europress)

Ám ha a kulcsszavak közül egyet kiveszünk a láncból, Vitevitchék szerint a hálózat két részre bomlik. Sőt, néhány szó "árván" marad. Vagyis megvannak a veszélyei is a kulcsszavak elfelejtésének.

A kutatók matematikai módszereket alkalmaztak vizsgálatukban. Az úgynevezett hálózatkutatás eredményeit használták fel. Ezek a szociális háló és a betegségek terjedésének modellezésére is alkalmas metódusok. Vitevitch a saját szóhálózatát egy számítógépes programmal, a KeyPlayerrel elemezte. Ekkor derült fény arra, hogy a hálózatok hogyan esnek szét a kulcsszavak kiemelése után.

Így például a dish (étel, fogás, tál, edény jelentése van ennek a szónak magyarul) szót nyugodtan eltávolíthatta a hálózatból Vitevitch, mert az nem bontotta fel a struktúrát. Viszont a fish (magyarul: hal) kivétele megzavarta a szerkezetet. Mindez, vagyis ha túl sok kulcsszót emelünk ki, az egész nyelvfeldolgozási rendszert összeomlaszthatja az agyunkban. A kutatók ezt természetesen nem merték élő személyeken kipróbálni, mert ugyan erre lennének módszerek, de azoknak olyan romboló hatásuk lenne, ami hosszú távra és széles körben is súlyos következményekkel járna.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!