Koronavírus: mit eszünk a járvány alatt?

Kérdőívvel vizsgálják, hogyan változtatta meg az élelmiszervásárlási és -fogyasztási szokásainkat a koronavírus-járvány.

Online kérdőívvel vizsgálja a koronavírus-járvány során megváltozott élelmiszer-vásárlási és -fogyasztási szokásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal szombaton. Az érdeklődők bekapcsolódhatnak a munkába, ha kitöltik a Nébih oldalán elérhető felmérést és válaszolnak a honlapon szereplő kérdésekre. A Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Kereskedelem Intézete, valamint a TÉT Platform közösen összeállított kérdőíve anonim, és kitöltése mintegy 10-15 percet vesz igénybe.

Hogyan változott az életmódunk a járvány ideje alatt?

A szervezők a tartós otthonlétbe kényszerült lakosok mellett azok tapasztalatait is várják, akiknek életmódját kevésbé, vagy másféleképpen érintette a veszélyhelyzet. A kutatás eredményeit a szakemberek megosztják a nyilvánossággal, így a résztvevők lemérhetik, hogy a szokásaik hogyan viszonyulnak az országos átlaghoz.

Az étrendünkön is változtatott a koronavírus. Fotó: Getty Images
Az étrendünkön is változtatott a koronavírus. Fotó: Getty Images

A felmérés tapasztalatai fontos segítséget jelentenek az élelmiszerláncban dolgozó szakemberek, a hatósági munkatársak és a kutatók számára a következő időszakra vonatkozó tervek elkészítéséhez - áll a Nébih közleményében. A kérdőív az alábbi linken érhető el!

A koronavírus-járvány miatt a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában is elmarad egy-egy jelentős tárlat. Hogy a hazai múzeumok mikor nyitnak újra, arról bővebben az nlc.hu cikkében olvashatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!