Koncentrációval a kilók ellen

Az elhízás elleni küzdelemben sokat segíthet, ha evés közben gondolatainkat az éppen előttünk lévő ételre tudjuk fókuszálni, állítja egybehangzóan több tanulmány.

Ez a fajta tudatos táplálkozás segít, hogy a tudatunk összhangba kerüljön a testünkkel, ennek köszönhetően jobban "meghalljuk" szervezetünk kémiai üzeneteit: azt, hogy eleget ettünk már és tele vagyunk.

A kutatók szerint az emésztési folyamat során a gyomor számos összetett hormonális üzenetet küld az agy és a központi idegrendszer felé, és körülbelül 20 percre van szükség, hogy az agy feldolgozza a kapott információkat, és végül érzékelje, hogy eleget ettünk. Ez azt jelent, hogy ha valaki túl gyorsan eszik, akkor az agyába csak késve érkeznek az üzenetek, és az illető túleszi magát.

Az étkezés közben végzett figyelemelterelő melléktevékenységek komoly szerepet játszanak az elhízásban, állítják tanulmányi eredményeikre hivatkozva a brit kutatók. Tévénézés, újságolvasás közben, vagy munka közben számítógép előtt ülve nem tudunk kellő figyelmet fordítani az étkezésre, és este már nem is nagyon emlékszünk, hogy mit ettünk napközben, így nagyobb valószínűséggel kezdünk nassolni akár még éjszaka is.

A Bristoli Egyetem kutatói egy kísérlet során többfogásos ebédet szolgáltak fel az önkéntes résztvevőknek. A résztvevők egyik fele evés közben számítógépen pasziánsz játékkal játszott, a másik fele viszont csak az evéssel volt elfoglalva. Fél órával az ebéd után csokis kekszet kezdtek el felszolgálni a résztvevőknek, és a kutatók megállapították, hogy a figyelmüket megosztó résztvevők csaknem kétszer annyi kekszet ettek, mint akik csak az evésre koncentráltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!