Kihalt a pestis eredeti kórokozója

A kutatók szerint kihalt a pestis eredeti kórokozója, a történelemkönyvekből jól ismert fekete halál. Még mindig léteznek azonban a baktériumnak olyan változatai, amelyek ma is okozhatnak megbetegedéseket.

Az eredeti járvány kórokozóját, az úgynevezett yersinai baktériumot a patkányok bolhái terjesztették, amelyet Alexandre Yersin fedezett fel 1894-ben. Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában közzétett tanulmány szerzőinek a londoni pestisben meghalt emberek DNS-ei segítségével most sikerült azonosítaniuk is a fekete halált okozó baktériumot.

"A kutatásaink szerint a Közép-Európai fekete halál járványát valóban az y. pestis okozta, ami már nem létezik többé" - írták a kutatók. Az Oslói Egyetem Egészségügyi és Társadalmi Intézetének munkatársa, Ole Georg Moseng ugyanakkor hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, hiszen a baktérium változatai ma is veszélyesek. A pestis például évről évre felbukkan Brazíliában, Kongóban, Madagaszkáron, Myanmarban, Peruban, az Egyesült Államokban és Vietnamban is, de az antibiotikumoknak és az óvintézkedéseknek köszönhetően nagyobb járványokat már nem okoz.

"Bármelyik ősi kórokozóval kapcsolatban fontos megérteni, hogy miért lehettek a múltban olyan virulensek, ezzel ugyanis megjósolhatjuk esetleges visszatérésüket. Ha ez megtörténne, akkor így talán felkészülhetünk rá" - tette hozzá Hendrik Poinar, a kanadai Mcmaster Egyetem evolúciós genetikusa

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!