Kiderült, miért él annyi százéves egy olasz faluban

Egy értágító hormon alacsony szintje lehet a titka annak a kis dél-olaszországi falunak, amelynek lakosai között feltűnően magas a 100 éven túliak aránya.

Olasz és amerikai szakértők az elmúlt fél évet azzal töltötték, hogy a 700 fős mediterrán étel jó hatással van az egészségre.

Amellett, hogy magas kort érnek meg, Acciaroli és a közeli apró közösségek lakói, úgy tűnik, immunisak a demenciára , a szívbetegségekre és más, a korral összefüggő krónikus betegségekre, amelyek a nyugati világban jellemzőek.

A megélt életkort nagyban befolyásolja a fizikai aktivitás is

Elég ritka az emberek között, hogy megérjék a százéves kort. Vannak azonban olyan közösségek, ahol manapság ez a teljesítmény egyre kevésbé lesz kivételes. Japánban például az átlagéletkor egyre magasabb, s nem ritka, ha a bűvös 100 éves határt is átlépi valaki. Részletek!

A római Sapienza Egyetem és a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i orvosi kara közös kutatásba fogott a jelenség hátterének feltárására, amelyről a minap közöltek részleteket a nyilvánossággal. A magyarázatuk szerint az adrenomedullin nevű hormon alacsony szintjében rejtőzik a magas életkor titka . Ez a hormon vérereket szélesíti.

A kutatók közlése szerint az adrenomedullin jóval kisebb mennyiségben található meg a vizsgált egyénekben és úgy tűnik, ez hatásos, védelmet nyújtó tényező, amely segít a mikrocirkuláció vagy kapilláris keringés optimalizálásában. A hajszálerek az idősebb emberekben hajlamosak a degenerálódásra, a cilentói idősek vérerei azonban olyanok, mint a jóval fiatalabbaké, esetenként huszonéveseké. A vizsgált személyek szervezetében metabolitokat (anyagcseretermékeket) is találtak, melyek összefüggésben lehetnek a hosszú élettel és a jólléttel – áll a közleményben.

A hosszú élet fűszerei

A vértesztek mellett kardiológiai és neurológiai vizsgálatokat is végeztek a tudósok. Elemzéseik arra is kitértek, hogy a genetika és az életmód – diéta és fizikai aktivitás – hogyan befolyásolják Acciaroli lakóinak élethosszát. A cilentóiak szinte minden nap fogyasztanak az agyi funkciókat elismerten fejlesztő rozmaringot és mindannyian végeznek valamilyen fizikai aktivitást, például horgásznak, sétálnak vagy kertészkednek. Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!