Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) leírása szerint szupernóvának nevezzük egy csillag felrobbanását. Ez az ismert univerzum legnagyobb erejű robbanása, amely rengeteg kémiai elemet és törmeléket szór ki a világűrbe. Elég például arra gondolni, hogy a Földünkön található elemek jelentős része is később felrobbant csillagok magjában keletkezett. Két fizikus-csillagász professzor, a Kansasi Egyetemen oktató Adrian Melott és az ugyancsak kansasi Washburn Egyetemen dolgozó Brian Thomas úgy véli, hogy az emberi evolúcióban is meghatározó szerep jutott egy szupernóvának.
Az elmélet szerint nagyjából 8 millió évvel ezelőtt egy - csillagászati léptékkel mérve - rendkívül közeli, 163 fényévnyire keletkező szupernóvából érkező kozmikus energiahullám kezdte bombázni a Földet, majd a jelenség körülbelül 2,6 millió éve érte el a csúcsát. A sugárzás ekkorra már olyan erősségűvé vált, hogy egészen a földfelszínig képes volt behatolni, nagyjából 50-szeresére növelve a légkör alsó részének ionizációját. Az így beinduló eseményláncolat végül komoly kihatással volt az emberi törzsfejlődés alakulására.
Villámcunami és infernó
"A magas energiájú kozmikus sugárzás elektronokat választ le a légköri atomokból és molekulákból. Ezek az elektronok innentől szabadon vándorolhatnak ahelyett, hogy atomokhoz kötődnének. A villámlás folyamatának része az elektromos feszültség felszaporodása vagy pusztán felhők, vagy felhők és a föld között. Rendszerint a feszültségnek kell először feltorlódnia, mielőtt az elektronok mozgásba lendülnének, hogy aztán további elektronokat üssenek ki az atomokból, míg végül létrejön a villámlás. Az erőteljes ionizáció révén azonban ez a folyamat sokkal könnyebben be tudott indulni, ezáltal sokkal több villámcsapás keletkezett, mint például manapság" - magyarázta Adrian Melott.
A felszaporodó villámlások világszerte rengeteg erdőtüzet idéztek elő a korban, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az emberszabásúak egyre inkább felegyenesedve kezdtek el járni, alkalmazkodva ezáltal a leégett erdőket felváltó szavannai környezethez Északkelet-Afrikában. "Jelenlegi ismereteink szerint a két lábra állás folyamata már korábban is elkezdődött az előembereknél, ezzel együtt akkortájt még sokkal inkább a fák közötti ugrálásra adaptálódtak. Miután viszont áttértek a szavannákra, hozzá kellett szokniuk, hogy gyalog tudnak csak haladni egyik fától a másikig. Idővel egyre dominánsabbá vált mozgásukban a két lábon járás, mivel így jobban belátták a fűtakaró tetejét, hamarabb felfedezve a rájuk leselkedő ragadozókat" - fogalmazott a kutató.
Nem kell újabb villámzivatartól tartani
Az elmélet alapjául egy korábbi felfedezés szolgál. Csillagászok ugyanis a világ óceánjainak mélyén fekvő vasrétegekből, pontosabban a vas 60-as izotópjából kimutatták, hogy a pliocén kor legvégén történt egy szupernóva-robbanás bolygónk kozmikus szomszédságában. A két kansasi szakember ezen ismeretek alapján kezdett el számításokat végezni a sugárzás hatására kialakuló légköri ionizációra vonatkozóan. A villámlásokkal és erdőtüzekkel kapcsolatos tézisüket pedig alátámasztja az is, hogy néhány millió éve a korábbiaknál több faszén és korom képződött a Földön. "Eddig senki sem tudta megmagyarázni, minek tudható be ez a hirtelen változás világszerte mindenhol az egyébként különböző klímájú vidékeken. Elméletünk választ adhat erre a kérdésre is" - fejtette ki Melott professzor.
Hozzátette, a közeljövőben nem várható hasonló kozmikus esemény. A legközelebbi csillag ugyanis, amely az elkövetkező évmilliók során felrobbanhat, a 652 fényévnyire lévő Betelgeuse . "Ez egész egyszerűen túl messze van ahhoz, hogy igazán erős hatást legyen képes kifejteni a földi légkörre" - hangsúlyozta a kutató, aki szerint sokkal több okunk lenne aggódni a napkitörések miatt . Egy erősebb kitörés akár hónapokra működésképtelenné tehetné az elektromos berendezéseinket, ami kétségkívül katasztrofális hatással lenne az emberiségre.
A tanulmány a Journal of Geology című tudományos folyóiratban jelent meg.
Forrás: eurekalert.org
