Kávéval a bőrrák ellen

A reggeli kávé talán nemcsak arra jó, hogy felrázzon bennünket. A kutatók szerint a napi koffeinlöket a bőrrák egy bizonyos típusának kockázatát is csökkentheti.

A bazálsejtes bőrrák (bazalióma) a bőrrák leggyakrabban előforduló típusa, éppen ezért a kutatók úgy vélik, hogy egy olyan étrend, amely akár a legkisebb mennyiségű védőanyagot is tartalmaz, óriási közegészségügyi jelentőséggel bírhat.

"Kutatásunk azt mutatja, hogy a kávéfogyasztás fontos eszköz lehet a bazálsejtes bőrrák megelőzésében" - nyilatkozta Fengju Song, a Harvard Orvostudományi Egyetem kutatója. "A koffeinfogyasztás és a kockázat fordított arányban áll egymással, tehát minél több kávét fogyaszt valaki, annál alacsonyabb esetében a bőrrák kockázata." A kutatás azonban egyelőre nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot, csupán összefüggést.

A koffeinmentes kávé esetében nem figyelhető meg a bazalióma kockázatának csökkenése, és a kutatók biztosak abban, hogy a védőhatás a koffeinnek köszönhető. A kutatók ugyanakkor meglepődtek azon, hogy a kávé nem csökkentette a bőrrák két másik típusának, a laphámrák és a melanóma kockázatát. A korábbi egérkísérletek azt mutatták, hogy a koffein azáltal csökkenti a laphámrák kialakulását, hogy elpusztítja az ultraibolya sugárzás által károsított sejteket. A mostani kutatás azonban ezt a hatást nem mutatta ki.

Song és munkatársai 113 ezer felnőtt adatait elemezték. A 20 éves utánkövetési időszakban több mint 25 ezer bőrrákos esetet mutattak ki a kutatás résztvevői között. Ebből 23 ezer bazálsejtes bőrrák, kétezer laphámrák, 741 pedig melanóma volt.

Az Amerikai Rákkutató Szövetség bostoni nemzetközi konferenciáján közzétett eredmények azt mutatták, hogy azokban a nőkben, akik naponta több mint három csésze kávét ittak, 20 százalékkal volt alacsonyabb az bazálsejtes bőrrák kockázata azokhoz képest, akik havonta egy csészével sem isznak. A férfiak esetében a kockázat 9 százalékkal volt alacsonyabb azok esetében, akik napi három kávét ittak, azokhoz képest, akik havonta kevesebb, mint egy csésze fekete levest fogyasztottak.

A kutatók hozzátették, a kávé bőrrákmegelőző hatása mögött rejlő mechanizmusok azonosításához további kutatásokra lesz szükség.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!