Katasztrófa Csillebércen - gyerekek mentettek életet

Több mint húsz "sérültet" kellett ellátnia, köztük Tóth Verát, Tóth Gabit és a Rippel Fivéreket azoknak a gyerekeknek, akik az Országos Mentőszolgálat, a HáziPatika.com és a sanofi-aventis/Chinoin által is támogatott Országos Elsősegély-ismereti Verseny döntőjén vettek részt.

A szervezők, támogatók azt szeretnék elérni, hogy a következő generáció esetében az elsősegély-ismeret az alapműveltség részét képezze.

A magyarok elsősegély-ismeretei bőven az európai átlag alatt vannak, egyes becslések szerint a lakosság kevesebb, mint 1 százaléka lenne képes a szakszerű segítségnyújtásra!

2008-ban Magyarországon több mint 18 ezer személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek következtében közel 25 ezer ember szenvedett súlyos illetve könnyebb sérüléseket - áll a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában. Elsősegélyre azonban nem csak ilyen esetekben van szükség: becslések szerint hazánkban minden hetedik percben hirtelen megáll valakinek a szíve, aki ha a mentő kiérkezéséig szakszerű segítséget kap, nagy eséllyel megmenthető lenne.

Az idén hatodik alkalommal megrendezett Országos Elsősegély-ismereti Verseny célja, hogy a következő generációnál már természetes legyen az alapvető elsősegélynyújtás technikáinak ismerete. A verseny írásbeli fordulóján legjobban szerepelt általános- és középiskolásokból álló csapatoknak azonban nem csak az elméleti tudásról kellett számot adniuk, hanem "valódi" sérülteket is el kellett látniuk.

"Annak érdekében, hogy a gyerekek valóban átérezzék a helyzet súlyosságát, a bajba jutott sérülteket közel kétszáz kisminkelt, művérrel bekent imitátor játssza el. A csapatoknak bizonyítaniuk kell, hogy tudják mi a teendő égési sérülés, nyílt törés vagy akár hirtelen szívhalál esetén is" - mondta Marsi Zoltán, a verseny főszervezője.

Az Országos Mentőszolgálat szervezésében létrejött megmérettetésen idén Tóth Vera és Tóth Gabi is a "sérültek" között volt, sőt a Rippel Fivéreket is el kellett látniuk a versengő csapatoknak. "A 'sérüléseinket' ellátó fiatalok nagy magabiztossággal végezték a dolgukat. Megnyugtató, hogy igazi baj esetén is vannak, akik tudnak segíteni, szükség esetén akár rajtam vagy a testvéremen is.

Komplex újraélesztés A verseny keretében mi is megtanultunk szívmasszázst alkalmazni. Remélem a való életben nem kerülök olyan szituációba, amikor használnom kell az itt tanultakat, de ha szükség lenne rá, ma már tudom mi a teendő, ha a környezetemben valakinek hirtelen megáll a szíve" - nyilatkozta Tóth Vera a verseny forgatagában.

"Szeretnénk elérni, hogy a mai 10-18 évesek esetében az elsősegély-nyújtási technikák ismerete az alapműveltség részét képezze. Tekintettel arra, hogy szervezett formában egyedül a jogosítvány megszerzése folyamán tanulunk ilyet, a verseny remek lehetőséget kínál arra, hogy a tinédzserek tudását játékos és izgalmas formában fejlesszük. Ezenfelül, bízunk abban, hogy a gyerekek lelkesedése a szülőkre is átragad és ők is szükségét érzik majd elsősegély-ismereteik felfrissítésének, bővítésének" - indokolta Rózsa Iván, a sanofi-aventis/Chinoin külső kommunikációs vezetője, hogy a vállalat miért támogatja kezdetektől a verseny megszervezését.

Bővebb információ a verseny hivatalos oldalán .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!