Kacagtató, elgondolkodtató, szórakoztató orvosi történetek

Elfogyott, ezért újra kiadták dr. Csiba László novelláskötetét, melyet "A nagyvonalú Lufthansa" target="_blank"> című írásával.

"A kötetben gyógyításról, kudarcokról, különleges emberi találkozásokról írok. Mind-mind fura életem emlékei. Sok év után már tudom, kevés betegséget lehet megelőzni, kevésen segíteni és még kevesebbet teljesen gyógyítani. De minden kiszolgáltatott, fájdalomtól, haláltól félő embernek lehet jó szót adni, odafigyelést, egy-egy mosolyt vagy simogatást. A mi pályánk azért csodálatos, mert mindennap fontos lehetek valakinek. És ezért nem kell hirdetést feladni, klubba járni; a kórterem ajtaja mögött valaki mindig vár" - vallja Csiba László professzor.

A kötetből könyvbemutató műsor készült, melyet február 12-én mutattak be a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán.

A könyv alkotója mindennapos gyógyító munkája mellett írta meg novelláit: dr. Csiba László a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint Magyar Stroke Társaság elnöke, tagja a Nemzetközi Stroke Társaságnak, az Európai Neuroszonológiai Társaság vezetőségének.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Többnyire borult idő várható, újabb hullámokban kell számítani csapadékra, amelynek halmazállapota már döntően (saras) eső lesz. Az Északi-középhegységben egyre kisebb területre szorul a havazás, ott átmeneti ónos eső, fagyott eső előfordulhat az esőbe váltás előtt. Az általában keleties irányú szelet főként az éjszaka első felében az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kísérhetik élénk lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de hajnalban több helyen ennél enyhébb idő lesz. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.